DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Alonso: A Ferrarinak nincs oka örülni

A McLaren-Honda kétszeres világbajnok pilótája ismét odaszúrt korábbi munkaadójának, szerinte ugyanis a mai időmérős eredmény ellenére sem lehetnek elégedettek az F1-ben nyújtott teljesítményükkel.

Fernando Alonso a tavalyi szezon végén, öt viszonylag sikertelen esztendő után hagyta el a Ferrari Formula-1-es alakulatát, s szerződött át ahhoz a McLarenhez, amely csapatnál egy évet már lehúzott 2007-ben, s amely épp erre az évadra állt össze ismét korábbi partnerével, a Hondával. Miközben a wokingi gárda borzalmasan szenved a nagydíjhétvégék során (ezt a mai, olaszországi időmérőn elért 16. és 17. helyezések is remekül bizonyítják), addig a maranellói alakulat szemlátomást előrelépett tavalyhoz képest, s ők számítanak a továbbra is domináns Mercedesek elsőszámú üldözőinek, ráadásul Sebastian Vettel révén már két győzelmet is behúztak.

A ferrarisok a néhány órával ezelőtti kvalifikáción ismét remek eredménnyel rukkoltak elő: Kimi Raikkönen a második, míg német kollégája a harmadik helyen zárta az edzést, a hazai közönség legnagyobb örömére. Amikor Alonsót arról kérdezték, hogy fáj-e neki látni korábbi csapata remeklését, a kétszeres vb-győztes így felelt:

„Az, hogy jól teljesítenek-e, meglehetősen relatív attól függően, hogy kihez képest” – idézi a pilóta szavait a motorsport.com szakoldal. „Hozzánk képest persze jól mennek, de ahhoz viszonyítva, amit mi az előző öt évben elértünk, semmivel sem teljesítenek jobban. Néhány évvel ezelőtt még a bajnokságot is vezettük itt Monzában. Most a harmadik helyen állnak, száz ponttal a Mercedes mögött. Gratulálok nekik, de szerintem a Ferrarinak nincs oka boldognak lenni emiatt.”

A spanyol versenyző természetesen saját teljesítményéről is beszélt röviden: „Rengeteg dolgon kell még javítanunk, de egy olyan pályán, ahol összesen hat kanyar van, s az adatok azt mutatják, hogy ezekben összesen két-három tizedet veszítünk, akkor a három másodperces lemaradás többi részét az egyenesekben kellene visszahoznunk. Ott azonban hiába nyomjuk padlóig a gázt, nem sok mindent tehetünk: hiányzik az erő, s ez ezen a pályán még fontosabb, mint más helyszíneken.”

Alonso azt is hozzátette, hogy az sem jelentett volna semmit számukra, ha bejutnak a Q2-be, hiszen nem volt már abroncsuk ahhoz, hogy a második etapban is pályára gurulhassanak. 2005 és 2006 összetett győztese szerint így a taktikájuk ugyanabból állt, mint két hete Spában: egy kört megtenni a Q1-ben, hogy megnézhessék, hogyan viselkedik az autó, s felkészülhessenek a másnapi versenyre.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: