DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A Red Bull ellenzi a kései szezonkezdést

A 2016-os F1-es szezon noha az eddigi legtöbb futamból fog állni, mégis csak áprilisban veszi majd kezdetét, és márciusig még teszt sem lesz. A Red Bull szerint ezzel rosszul jár a sport - vagy csak ők?

Minden eddiginél sűrűbb versenynaptár-tervezetet állított össze júliusban az FIA 2016-ra, ami rekordszámú, 21 nagydíjat tartalmaz, a szezonnyitó azonban így is csak április 3-án lesz majd Melborune-ben a megszokott március közepi időpont helyett.

Mindezt pedig - a csapatok jóváhagyása után - megfejelték a tesztkorlátozás további szigorításával, hiszen jövőre már csak két négynapos barcelonai gyakorlásból fog állni a „téli” felkészülés, amelyek közül az elsőre szintén sokáig, egészen március 1-jéig várni kell. Így azáltal, hogy az idei szezon november utolsó hetén véget ér, a rajongóknak három teljes hónapot kell kibírniuk anélkül, hogy F1-es autókat látnának körözni. Ez nagy kontraszt ahhoz képest, hogy idén már január végén megkezdődhetett a felkészülés, és a Red Bullt irányító Christian Horner szerint a sport ezzel nem csak spórol, de kárt is okoz magának.

Dppi_00115010_306



„Én jobban örülnék, ha már februárban lenne némi aktivitás a versenypályákon, legalább egy teszt vagy ilyesmi, mivel így túl sok idő fog eltelni hírek nélkül az F1-ben” - fejtette ki aggodalmát a SkySportsnak nyilatkozva. „Sajnos azonban leszavaztak minket ebben a kérdésben.”

A tesztbeosztás kialakításába a csapatoknak is volt beleszólásuk, és a hírek szerint az ezzel kapcsolatos szavazáson a Red Bull és a McLaren is a korábbi kezdés mellett tették le a voksukat, ám ezzel kisebbségben voltak a mezőnyben. A riválisok szerint persze ez a két csapat sem a sportot, sokkal inkább a saját érdekeiket szem előtt tartva szerették volna előbb pályára vinni új autójukat, köszönhetően közismert motorproblémáiknak.

A McLarennek jól jött volna, ha minél hamarabb kipróbálhatnák majd a még jelenleg is gyengélkedő Honda erőforrását, a Red Bull pedig még nem is tudja, hogy milyen motorral fog rajthoz állni jövőre, hiszen ha a Renault-val megtörténik a szakítás, a Mercedes siethet a segítségükre. Ám mialatt a többi istálló már most javában készül 2016-os projektjével, a Red Bullnál az esetlegesen csak decemberben megérkező Mercedes-motorral ismeretlen területre eveznek, amit szintén szeretnének minél korábban pályára vinni az esetleges kezdeti problémák kiküszöbölése érdekében.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: