DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

„Nem az időmérők döntik el a bajnokságot”

Legalábbis ezen a véleményen van Nico Rosberg, akinek tavaly még a szombati teljesítmény volt a fő erőssége az F1-ben. A Mercedes német pilótája idei gyenge mérlege ellenére is bízik a bajnoki címben.

2014-ben némi meglepetésre a világbajnokságért harcoló két Mercedes-pilóta közül Nico Rosberg nyújtotta a jobb teljesítményt az időmérőkön: a német versenyző 11 alkalommal indult a pole pozícióból Lewis Hamilton hét rajtelsőségével szemben (a maradék egy időmérős siker Felipe Massa nevéhez kötődik Ausztriából). Vasárnap azonban rendre a brit bizonyult erősebbnek, aki ennek köszönhetően meg is szerezte pályafutása második összetett sikerét.

Rosberg az idei év előtt elhatározta, hogy nagyobb figyelmet fordít a versenytempójára, ez azonban azzal járt, hogy elvesztette szombati előnyét csapattársával szemben, aki már 10 pole-t számlál az ő egyetlen időmérős sikerével szemben. Ráadásul a német teljesítménye vasárnap sem javult fel látványosan (háromszor nyert, míg Hamilton már hat győzelemnél jár), így a múlt hétvégi Belga Nagydíj után már 28 egység a hátránya a brittel szemben az összetettben.

Rosberg_Spa_Mercedes_2



A Mercedest irányító Toto Wolff nemrég úgy nyilatkozott, hogy Rosbergnek mindenképp javítania kellene időmérős teljesítményén, hiszen a „munka felét” már szombaton elvégezheti, a 30 éves versenyző azonban nem feltétlenül ért egyet főnökével:

„Nos, ha megnézzük a szezon első felét, nem sokkal maradtam alul” – idézi szavait a crash.net szakoldal. „Magyarországon még olyan pillanatok is voltak, amikor virtuálisan én vezettem a bajnokságot” – utalt arra Rosberg, hogy a kaotikus hungaroringi viadal végén akár az élre is állhatott volna az összetettben, ha a futam utolsó szakaszában nem kap defektet a Daniel Ricciardóval vívott csata közben.

„Nem sokon múlnak ezek. De igen, nyilvánvaló, hogy segítene, ha többször lennék elöl, mint egy éve, tavaly azonban inkább a versenytempóm hiányzott, és amiatt kaptam ki. Ha idén folyamatosan erősödöm ezen a téren, akkor igen, annak ellenére is nyerhetek, hogy legtöbbször csak második vagyok az időmérőkön” – bizakodott Rosberg. A németnek a kvalifikációs vereségek után egyértelműen a rajtnál lenne a legjobb esélye Hamilton átlépésre, ám például Spában az új szabályok ellenére sem sikerült ez neki, sőt ő rontotta el kettejük közül az indulást, így az biztos, hogy a németnek rendkívül nehéz dolga lesz, ha meg akarja fordítani az idén látott tendenciákat.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: