DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

F1-be vágyik az amerikai exbajnok unokája

Marco Andretti - noha első számú célja az IndyCar-ban jól teljesíteni - továbbra sem tett le arról, hogy bekerüljön az F1-be - a 2016-ban bemutatkozó Haas jó lehetőséget kínálna erre.

Marco Andretti egyszer már ott volt a tűz közelében, hiszen a 2006-os Indy 500 „majdnem”-győztese ez év decemberében, és 2007 februárjában is vezethette a Honda RA106-osát Jerezben, és akkor úgy nyilatkozott, hogy csak a Borg Warner-trófea elhódítása után szándékozik átköltözni Európába. Az Indy 500-on azóta csak három harmadik hely jött össze neki, F1-es lehetőség pedig semennyi, de most, a 2016-os szezonban újoncként induló Haas projektje igencsak szimpatikus számára. „Ez a lehetőség sok szervezéssel jár, de a Forma-1 még mindig a csúcsok csúcsát jelenti nekem” - idézte a 28 éves pilótát az Autosport.



„Ennek ellenére nehéz lenne otthagyni az IndyCart, mert úgy érzem, hogy most kezdek igazán belejönni. Kicsit sokáig tartott, de szerintem jó helyen vagyok. Úgy érzem, hogy bárhová is megyünk, mindenütt versenyképesek tudunk lenni. A Forma-1-ben újra kellene kezdeni mindent, és az elvárások is magasak lennének azzal a csapattal” - utalt Andretti a Haas-ra. „Ha legyőzöd a csapattársadat, az emberek felfigyelnek rád, így valószínű, hogy komolyabban is megfontolom a váltást.”

Nem ő az egyetlen amerikai, aki kinézte magának a Haas-t, hiszen Alexander Rossi is vágyakozik az egyik ülés után - utóbbi mellett szól, hogy neki frissebb élményei is vannak a Forma-1-ről, honfitársa kilenc évvel ezelőtti tapasztalatával szemben. „A legnagyobb különbséget a fékek jelentették, csodálkoztam, hogy egy F1-es autó milyen gyorsan meg tud állni. Ahogy megnyomod a pedált, az autó szinte egyből megáll, még 200 km/h-ról is, és érezni is lehet a nyakamban.”

„Itt a fékek jók, de az autók nehezebbek - az F1-ben gyorsabbak, és sokkal nagyobb tapadásuk van. Az egyik tesztnapom esőben zajlott, és jó móka volt látni, mekkora volt a tapadása az autónak nedves pályán. Még fejben is oda kellett tenni magam, hogy jól alakulnak majd a dolgok ekkora sebesség mellett, de egy élmény volt. Noha örültem a lehetőségnek, a szívem az IndyCar-hoz húz, mert ezen nőttem fel” - tette hozzá az amerikai.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: