DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Hamilton-győzelem, Vettel-defekt, Grosjean-dobogó

Lewis Hamilton kényelmesen nyerte a Belga Nagydíjat csapattársa, a gyengén rajtoló Nico Rosberg előtt, míg a harmadik helyet a Sebastian Vettel defektjéből profitáló Romain Grosjean szerezte meg.

A Belga Nagydíj rajtját a csapatok is a megszokottnál izgatottabban várták az új szabályok miatt, amelyek immár megakadályozzák a mérnököket abban, hogy a tökéletes starthoz szükséges kuplungbeállításokat közöljék pilótájukkal a felvezető körben. A várakozás aztán még tovább nyúlt, amikor Nico Hülkenberg jelzése miatt új bemelegítésre küldték el a mezőnyt, így a versenytáv is egy körrel lerövidült.

Másodszorra már minden simán ment, és úgy tűnt, hogy az új rajtprocedúra nem okozott nagy zűrzavart. Hamilton megtartotta a vezetést, az élmezőnyben a legrosszabbul rajtoló pedig Rosberg lett, aki a másodikról az ötödik helyre esett vissza, noha Valtteri Bottast már az első kör végén visszaelőzte. Sergio Perez azonban kilőtt a negyedik pozícióból, és az Eau Rouge után a Kemmel egyenesben még Hamilton ellen is támadást indított, és a külső íven néhány méterre a vezetést is átvette, ám a brit jobb pozícióból fordulva az élen maradt, és gyorsan el is húzott a megtáltosodott Force Indiától.

Dppi_00115012_579



Perez Daniel Ricciardóval volt harcban, ám miután mindketten elég korán kiálltak, Rosberg át tudta ugrani őket, és a két Mercedes ismét az első két helyet foglalta el. Az első kiállások után azonban a 9. rajthelyre visszasorolt Romain Grosjean lépett akcióba, bizonyítva, hogy a Lotus időmérőn mutatott sebessége versenykörülmények között is megvan. A francia megelőzte Ricciardót és Perezt is, majd az ausztrál és a mexikói párharcát végül az döntötte el, amikor a Red Bull a verseny féltávjánál váratlanul erőt veszített, így a futam tavalyi győztese kénytelen volt leparkolni azt a célegyenes bejáratánál, egy igen veszélyes helyen.

Emiatt a virtuális biztonsági autó körülményei léptek életbe, amíg biztonságos helyre tolták a Red Bull, így ez a néhány kör alatt nem változtak különösebben a távolságok a versenyzők között, noha Hamilton azért panaszt emelt az ellen, hogy csapattársa egy másodperccel közelebb férkőzött hozzá. A futam második szakaszában azért a brit képes volt kontroll alatt tartani a különbséget, így elsőként ért célba, idei 6. győzelmével 28 pontos előnyt bebiztosítva a második helyen befutó Rosberggel szemben.

Eközben Vettel került a harmadik helyre, köszönhetően annak, hogy a riválisaival ellentétben megpróbálta egyetlen, a 14. körben megejtett kiállással teljesíteni a futamot. Grosjean ugyan támadási közelségbe férkőzött hozzá az utolsó körökre, de manőverre már nem volt szüksége - a Ferrari jobb hátsó gumija az utolsó előtti körben a Les Combes előtt felmondta a szolgálatot, és Vettel szerencsés volt, hogy kordában tudta tartani az autót a defekt pillanatában, noha emiatt a pontszerző helyekről is lecsúszott. Grosjean így bejött harmadiknak a Lotus nehéz időszakában, ezzel a 2013-as USA Nagydíj után először állt dobogóra.

A jobb hátsó gumi nem csak Vettel, de Bottas életét is megkeserítette - a Williamsnél az első kiállás során tévedősből oda közepes, míg a másik három helyére lágy gumikat helyeztek fel a szerelők, aminek bokszáthajtásos büntetés lett a vége, noha a finn a nem egyforma gumikon is tűrhető tempót autózott. Az más kérdés, hogy a Williamsek ezen a hétvégén sem muzsikáltak a várt szinten - Massa a 6., Bottas a 9. lett, köztük Kimi Raikkönen és a végén őt hiába támadó Max Verstappen végzett, az 5. helyre bejött Perez, az utolsó pontszerző hely pedig Marcus Ericssoné lett.

 

A Belga Nagydíj végeredménye:

  Versenyző Csapat Idő
1 Lewis Hamilton Mercedes 1:23:40.387
2 Nico Rosberg Mercedes 2.058
3 Romain Grosjean Lotus-Mercedes 37.988
4 Daniil Kvyat Red Bull-Renault 45.692
5 Sergio Perez Force India-Mercedes 53.997
6 Felipe Massa Williams-Mercedes 55.283
7 Kimi Raikkonen Ferrari 55.703
8 Max Verstappen Toro Rosso-Renault 56.076
9 Valtteri Bottas Williams-Mercedes 1:01.040
10 Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 1:31.234
11 Felipe Nasr Sauber-Ferrari 1:42.311
12 Sebastian Vettel Ferrari +1 kör
13 Fernando Alonso McLaren-Honda +1 kör
14 Jenson Button McLaren-Honda +1 kör
15 Roberto Merhi Marussia-Ferrari +1 kör
16 Will Stevens Marussia-Ferrari +1 kör
- Carlos Sainz Toro Rosso-Renault kiesett
- Daniel Ricciardo Red Bull-Renault kiesett
- Pastor Maldonado Lotus-Mercedes kiesett
- Nico Hulkenberg Force India-Mercedes nem rajtolt
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: