DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ecclestone védelmébe vette Carmen Jordát

A Lotus fejlesztőpilótáját, Carmen Jordát a kinevezése óta folyamatosan kritikák érik, ám most nem kisebb személyiség, mint az F1 nagyura, Bernie Ecclestone kelt a csinos versenyzőhölgy védelmére.

Amióta a Lotus fejlesztőpilótának nevezte ki Carmen Jordát, a csapatot és a versenyzőt is folyamatosan azzal vádolják, hogy csak PR-szempontok miatt esett az alakulat választása a különösebb eredmények felmutatni nem képes spanyolra. Néhány hete épp a női autóversenyzés élharcosa, a korábbi rali-világbajnoki menő Michele Mouton tett epés megjegyzéseket Jordára, aki persze nem volt rest a válasszal. A minap az FIA női bizottságának tagja némiképp finomított nyilatkozatán – igaz, állítását, miszerint hölgytársa nem való a Formula-1-ben, tulajdonképpen nem vonta vissza.

Bernie Ecclestone, aki hosszú ideje szeretné elérni, hogy legyen ismét női versenyző az F1-ben, megvédte a spanyol pilótát, elmondása szerint ugyanis hiába nincsenek megfelelő eredményei Jordának, ha a szóba jöhető többi hölgyversenyző közül senki nem igazán akar bekerülni a száguldó cirkuszba:

Carmen Jorda



„Nagyon jó munkát végez a Lotusnál, és be akar kerülni az F1-be” – idézi Ecclestone szavait a motorsport.com. „Meg kell találnunk ennek a megfelelő módját, de nincs egyedül. Ott van az amerikai lány, Danica (Patrick, aki jelenleg a NASCAR-ban versenyez – a szerk.), és említettem, hogy Simona de Silvestróval is kezdhetünk valamit, de ők nem akarnak átjönni Európába. Amerikában szeretnének maradni. Szóval olyan személyre van szükségünk, aki elég tehetséges, akarja is ezt csinálni és fel van készülve arra, hogy mi vár rá.”

A Formula-1 nagyura szerint Jordát azért sem illik kritizálni, mert kevés a komoly nemzetközi szinten versenyző női pilóta, a szűkebb mezőnyben pedig gyengébb teljesítménnyel is el lehet érni komolyabb célokat. Ecclestone egy remek szépségkirálynő-választásos példával illusztrálta mondandóját: „Olyan ez, mint a Miss World-választás. Az nem azt jelenti, hogy a nyertes a világ legjobban kinéző nője. Csupán annyit jelent, hogy ő volt a legjobb azok közül, akik részt vettek a versenyben. Lehet, hogy nem ő a legjobb, de ő van versenyben. Szóval ki kell derítenünk, kik jöhetnének még szóba.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: