DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

A Williams tehetsége F1-es belépőnek tartja győzelmét

Alex Lynn, a grove-iak fejlesztőpilótája második GP2-es győzelmét szerezte meg a hungaroringi főversenyen, ami szerinte még esélyesebbé teszi őt egy F1-es ülésre a közeljövőben.

A brit pilóta a GP3 címvédőjeként lépett egy szintet feljebb, ahol a barcelonai sprintversenyen már első alkalommal tudott nyerni a GP2-ben, de első főversenyes diadalára a Hungaroringig kellett várnia. Lynn a pole-ból indulhatott szombat délután, és a vezetést egy percig sem adta ki a kezéből, DAMS-os csapattársa, Pierre Gasly előtt befutva. Noha egyelőre nem úgy tűnik, hogy jövőre F1-es ülést fog kapni, Lynn reméli, hogy ez a győzelme ismertebbé tette a nevét, és talán már 2016-ban bemutatkozhat az királykategóriában.



„Rövid távon a győzelem nagyszerű módja a nyári szünet indításának” – mondta Lynn a Press Associaton Sportnak. „Úgy vélem, az ígéretes teljesítményünk, melyet már egy ideje mutattunk, most gyümölcsözött igazán, és remélem, hogy ugródeszkát jelent a szezon további részére. Bízom benne, hogy hosszú távon azért volt hasznos, mert ez volt az első főversenyes győzelmem, ami sohasem könnyű, így talán jobban felfigyelnek majd rám. Ilyenkor minden hír arról szól, mi folyik most a pilótapiacon, ezzel a magyarországi győzelemmel pedig én is bedobtam a nevem a kalapba – a lehető legjobban időzítettem.”

Noha a Williams helyettes csapatfőnöke, Claire Williams a jövő F1-es sztárjának nevezte Lynnt, ő nem akar elszállni sikerétől, inkább arra akar koncentrálni, hogy versenyről versenyre jobban teljesítsen, és hogy lépésről lépésre építse karrierjét. „Természetesen nagy megtiszteltetés, hogy egy olyasvalaki, mint Claire, szép dolgokat mond rólam. Az viszont fontos, hogy mindig a földön járjak, mert a végén csak így ülhetek be egy F1-es autóba.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: