DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A harmadik pilóták futnák a sprintversenyt?

Egy újabb merész elképzelés szerint az F1-es csapatok harmadik pilótái küzdhetnének meg egymással szombatonként – a sprintversenyek négy legjobbja pedig a vasárnapi nagydíjon is elindulhatna.

A tegnapi nap során beszámolhattunk arról a hírről, hogy a Stratégiai Csoport szerdai tanácskozásának értelmében a következő szezontól átalakulhat a versenyhétvégék programja, hogy így tegyék vonzóbbá a Formula-1-et. Az egyik lehetőség, mely felmerült, a szombati sprintversenyek megtartása, mellyel kapcsolatba első olvasásra egyértelműnek tűnt, hogy az elképzelés szerint egy rövidebb szombati futam alakítaná ki a nagydíjak rajtsorrendjét.

Adam Cooper viszont egy másik elképzelést is felvetett blogján, mely egy bizonyos szempontból még merészebb, a tradíciókkal viszont talán mégis kevésbé megy szembe. Ebben a változatban a sprintversenyt nem az állandó versenyzők teljesítenék, hanem a csapatok harmadik számú pilótái a harmadik autókkal – azaz, ha a Haas valóban megérkezik, akkor 11 autó alkotná ezeknek a szombati futamoknak a mezőnyét.

wehrlein_bszt2



Az elképzelés szerint ezek közül a négy legjobb aztán a mezőny végéhez csatlakozva rajthoz állhatna a vasárnapi nagydíjon is – ami azt jelentené, hogy évtizedek után először teljes, 26-os rajtrácsot láthatnánk az F1-ben, ha megvalósulna ez a terv. A sprintversenyen részt vevő autók természetesen ugyanúgy szerepelnének a szabadedzéseken és az időmérőn is.

A terv egyetlen igazán nagy hátulütője természetesen annak anyagi vonzata, hiszen jelentősen megnőhetnek a költségek, ha minden istállónak ki kell állítania egy harmadik autót is – bár fizetős vagy legalábbis jól szponzorált versenyzők alkalmazásával ez a nehézség enyhíthető. Ahogy az is legalább részmegoldást jelenthet, ha ezeket a sprintfutamokat nem minden hétvégén rendezik meg, így például az Adam Cooper által közölt elképzelés szerint a szezon eleji tengerentúli versenyeken még nem lennének ilyenek, ami azért is praktikus, mert így több ideje lehet a csapatoknak elkészülni a harmadik autóval.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: