DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Dennis kézbe vette Magnussen ügyét

A McLaren vezérigazgatója Dániába repült, méghozzá azért, hogy meggyőzze a helyi cégeket arról, hogy érdemes támogatni Kevin Magnussen visszatérését az F1-es rajtrácsra.

Kevin Magnussent mindössze egy év után tették partvonalra a McLarennél, és amikor megadatott neki a lehetőség, hogy újra bizonyítson, autójával még csak el sem tudott jutni az Ausztrál Nagydíj rajtrácsára. A dán versenyző azonban eltökélt afelől, hogy sikerül visszatalálni a mezőnybe, és kihívásában most váratlan segítőre talált: maga Ron Dennis utazott el Koppenhágába, hogy meggyőzze a dán üzleti élet krémjét arról, hogy pilótája megérdemli a támogatást, ami által országa „szuperhősévé” is válhat.

A McLaren párosa egy P1-es szupersportkocsival gurult be az Axcles üzleti konferencia helyszínére, majd Dennis azt nyilatkozta a megjelentek előtt, hogy mivel jelenleg két zseniális világbajnok versenyzik a csapatában, bármennyire is legyen jó versenyző Magnussen, támogatás nélkül nehéz lesz visszakerülnie. „Az a helyzet, hogy sok tehetséges fiatal kopogtat a Forma-1 ajtaján, a tehetség azonban nagyon sokszor nem elég” – idézte Dennist a dán Ekstra Bladet című portál, aki példaként hozta fel Dél-Amerikát, ahol a szponzorok milliárdokat invesztálnak egy-egy pilótába.



„Kevin a segítségükkel, vagy anélkül is sikerrel fog járni, de sokkal nagyobb a kihívás a számára, amikor az ellenfeleit komoly cégek támogatják. Az tény, hogy Dánia kis ország, de nemzetként gazdag, mégis kevés igazi hőse van. Azt nem mondom, hogy nekem ne lenne, mert itt van velem” – utalt a McLaren-főnök a mellette ülő Magnussenre, és a közönség tapsviharral reagált a 67 éves vezető szavaira.

„A tisztánlátás kedvéért: 200 millió fontot költünk el egy évben az F1-es csapatunkra. Ennek a srácnak pedig csak egy töredékére lenne szüksége ahhoz, hogy előretörjön azok közül a lehetőségek közül, melyeket a mi biztosítunk számára” – mondta Dennis, aki arra kérdésre, hogy a dán versenyezni fog-e 2016-ban, így válaszolt: „Úgy gondolom, Kevin képes arra, hogy versenyezzen jövőre, de emellett azt is tudja, mi a realitás. Két világbajnok van a csapatban, így bizonyítania kell.”

„Ez azt is jelentheti, hogy más csapatba segítsük őt, vagy adunk neki még egy tanulóévet, így aztán lehetősége lesz nálunk versenyezni. De ehhez az is szükséges” – szólva a megjelentekhez, „hogy kiálljatok érte. Nagyon sokat tehetünk a dán iparért, és mivel mi egy technológiai cég vagyunk, így nem csak egy út járható” – tette hozzá.

De nem csak Dennis és Magnussen került reflektorfénybe, hanem a dán milliárdos, Anders Holch Povlsen is, aki hosszú ideig segítette az ifjú Kevin karrierjét. „Gondolkodjanak úgy, mint Anders” – szólította meg ismét a résztvevőket a vezérigazgató. „Ő sok mindenért rajong, például a természetért, de lehetőséget ad arra a fiataloknak, hogy sikeresek legyenek, és egyáltalán nem kér érte kártérítést. Ő most azért nem lehet itt, mert Afrikában hódol a természet iránti szenvedélyének.”

„De odavan Dániáért és Magnussenért, egyszerűen azért, mert dán. Legyenek hazafiasak, és lássák be, hogy itt a lehetőség a saját hősük megalkotására. Aztán próbálják megindokolni, hogy miért jelenthet jó reklámot a cégük számára. Első legyen a haza, utána pedig Kevin. Itt a lehetőség, hogy támogassák őt, és úgy vélem, meg is érdemli” – zárta hosszú mondandóját Dennis.

Minderre válaszul Magnussen annyit mondott, hogy „Ron ismét győzni akar, és tudjuk, mennyibe kerül a Forma-1. Ezért szükségünk van szponzorokra, és ha sikerül ezt Dániából megszereznünk, én is erősebben fogok kiállni továbbiakért. Ebben a sportban sosem vagy egyedül, hiszen mindig melletted van egy szponzor. Ezen a téren eddig nem voltam túl erős… még” – mondta a McLaren tesztpilótája.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: