DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Büntetésért megy a Red Bull Kanadába?

Christian Horner csapatfőnök is beismerte, könnyen lehet, hogy tavalyi győzelmük helyszínén, a motorokat igénybe vevő montreali pályán kapják meg első tízhelyes rajtbüntetésüket.

A Red Bull ugyanis rosszul áll az erőforrásokkal, mivel a Renault hajtáslánc számos alkalommal meghibásodott idén: Monacóban mindkét versenyző, Daniel Ricciardo és Danyiil Kvjat is már a negyedik, azaz utolsó darabnál tartott. A legközelebbi motorcsere tízhelyes rajtbüntetést von maga után – mivel pedig az eddigiek élettartama átlagosan két versenynél is kevesebb volt, könnyen elképzelhető, hogy az első hátrasorolásra már a jövő hétvégi Kanadai Nagydíjon, Ricciardo egy évvel ezelőtti első győzelmének helyszínén sor fog kerülni.

„A tény, hogy ezen a versenyen bármiféle motorhiba nélkül jutottunk túl, egy lépés a helyes irány felé” – idézi az Autosport a Monacói Nagydíj után értékelő Christian Hornert. „De Kanada sokkal nagyobb kihívás lesz számunkra. Meg kell ítélnünk, mi fog történni Kanadában, fogunk-e büntetést kapni vagy sem. Ez igazán attól függ, milyen a motorok állapota a mostani verseny után. Monaco nem veszi keményen igénybe őket, ezt is számításba kell vennünk a hét során.”



A Hercegségben mindkét autó a legjobb öt között végzett, ezzel pedig jelentősen közelítettek a konstruktőri harmadik helyen álló Williamsre. „A Renault jó munkát végzett azzal, hogy a legjobbat hozták ki a jelenlegi csomagjukból, mi pedig a legjobbat hoztuk ki a karosszériából és versenyzőkből. Negyedik és ötödik hely, emellett tisztán legyőztünk egy Ferrarit. Ez a legjobb, amiben reménykedhettünk.”

Kitért a verseny végi kettős csapatutasításra is: előbb Kvjat engedte el Ricciardót, majd az utolsó körben az orosz került csapattársa elé. „Ricciardo bátor megmozdulással előzte meg Kimit. Azután úgy döntöttük, a logikus az lesz, hogy megállapodunk a versenyzőkkel, ha nem tudja megelőzni az előtte álló autókat, akkor vissza kell adnia a pozíciót” – magyarázta Horner.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: