DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Hamilton először a monacói rajtrács élén

Lewis Hamilton ezúttal nem hagyta kicsúszni a kezéből a monacói pole-t. Nico Rosberg ismét hibázott utolsó gyorskörén, így csak a második hely lett az övé Sebastian Vettel előtt.

h 



A Q1-et a Mercedesek csak a lágy gumi használatával is simán az élen zárták Nico Rosberg vezetésével. A Ferrarik is ugyanezzel a taktikával kísérleteztek, de ők csak a mezőny közepén jutottak tovább a szuperlágyak nélkül. Egyébként az edzéseken látott tendencia folytatódott: a Red Bull és a Toro Rosso ismét megszokott formáján felül teljesített, hiszen mind a négy pilóta ott volt közvetlenül a Mercedesek mögött. Ugyanígy a Williams pedig a küszködését folytatta, olyannyira, hogy Valtteri Bottasnak minden igyekezete ellenére a Q1-en sem sikerült továbbjutnia. A finn a 17. helyen kiesett a két Sauberrel és Manorral együtt, ezzel alaposan megnehezítette a saját dolgát vasárnapra. Felipe Massa is csak tizenharmadikként végzett az első szakaszban, ezzel jelezve, hogy a csapatnál nem éreztek rá kellően a beállításokra.

A Q2-ben ismét Rosberg volt a gyorsabb csapattársa előtt, mögöttük pedig a Ferrarik, a Red Bull-autók, a csapattársát időmérőn idén először legyőző Pastor Maldonado, valamint Sergio Perez jutottak tovább. A McLaren hiába bízott az áttörésben, ismét korán búcsúzniuk kellett. Fernando Alonso autója elveszítette a motorerőt a célegyenesben, így a spanyol kénytelen volt leparkolni a McLarent. Jenson Button a 12. lett, de utolsó próbálkozására elveszítette az esélyt, amikor az 1-es kanyarban kicsúszó Rosberg miatt sárga zászlókat lengettek.

A Q3 előtt egy pillanatra szemelni kezdett az eső, amire a mezőny az előrejelzések alapján nem számított. Ugyan a pálya állapotán ez csak keveset rontott, de hirtelen többen is sietősre vették a dolgot az első körök megfutásával. Hamilton ígéretéhez híven ezúttal csapattársa előtt hajtott ki a bokszból - elkerülve a tavalyihoz hasonló sárga zászlós incidens megismétlődését -, és egy tizeddel gyorsabb is volt Rosbergnél, amivel az élre állt. A második körökben az első hármas közül csak Hamilton tudott tovább javulni, 1:15,098-ra javítva az időt, amire már sem Rosbergnek, sem Sebastian Vettelnek nem volt válasza.

Rosberg a Q2-höz hasonlóan ismét elfékezte magát az 1-es kanyar előtt, és noha most rendben bevette a kanyart, ezzel máris sok időt vesztett, így azonnal jelezte csapatának, hogy a kör végén visszatér a bokszba. Vettel szintén nem javított, de megtartotta harmadik helyét az erősen szereplő Red Bullok, Daniel Ricciardo és Danyiil Kvjat előtt. Kimi Raikkönen csak a 6., mögötte Sergio Perez a várakozásokon felül teljesített, míg Carlos Sainz és Max Verstappen közrefogják Pastor Maldonadót a legjobb tízes zárásaként. 

 

 Az időmérő végeredménye:

1 Lewis Hamilton Mercedes 1:15.098  
2 Nico Rosberg Mercedes 1:15.440 0.342
3 Sebastian Vettel Ferrari 1:15.849 0.751
4 Daniel Ricciardo Red Bull-Renault 1:16.041 0.943
5 Daniil Kvyat Red Bull-Renault 1:16.182 1.084
6 Kimi Raikkonen Ferrari 1:16.427 1.329
7 Sergio Perez Force India-Mercedes 1:16.808 1.710
8 Carlos Sainz Toro Rosso-Renault 1:16.931 1.833
9 Pastor Maldonado Lotus-Mercedes 1:16.946 1.848
Q2        
10 Max Verstappen Toro Rosso-Renault 1:16.957 1.859
11 Jenson Button McLaren-Honda 1:17.093 1.995
12 Nico Hulkenberg Force India-Mercedes 1:17.193 2.095
13 Felipe Massa Williams-Mercedes 1:17.278 2.180
14 Felipe Nasr Sauber-Ferrari 1:18.101 3.003
15 Fernando Alonso McLaren-Honda 1:26.632 11.534
Q1        
16 Romain Grosjean Lotus-Mercedes 1:17.007 1.909
17 Valtteri Bottas Williams-Mercedes 1:18.434 3.336
18 Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 1:18.513 3.415
19 Will Stevens Marussia-Ferrari 1:20.655 5.557
20 Roberto Merhi Marussia-Ferrari 1:20.904 5.806
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: