DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Tátva maradt a csapat szája Verstappentől

Max Verstappen sohasem vezetett még korábban Monacóban, ám ma az első szabadedzésen rögtön egy második legjobb idővel tette le a névjegyét. Főnökei kezdenek kifogyni a szuperlatívuszokból.

A holland pilóta mindenkit meglepett, amikor a délelőtti, száraz pályán zajló gyakorlás utolsó pillanataiban a tabella 2. helyére katapultálta előre magát, és Lewis Hamiltont leszámítva mindenki másnál gyorsabb volt. Mint a 17 éves újonc elárulta, a körideje egy másfél órán tartó tudatos építkezés eredménye volt.

„Lassan próbáltam felépíteni a tempómat az első edzésen, mivel az egész helyszín új számomra. Ám így is azonnal jól éreztem magam, ami nagy önbizalmat adott, a délelőtti edzésen elért második helyezésem pedig igazán kellemesen érintett. Kár, hogy délután esett, hiszen így nem körözhettünk annyit, amennyit akartunk, de így is 7. lettem, ami nem rossz. Azt hiszem, elégedett lehetek az első napommal Monacóban” - nyugtázta szerényen Verstappen.

Dppi_00115006_169



A Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost nem válogatott a magasztaló jelzők között, és talán csak azért hagyta abba mondandóját egy idő után, mert nem jutott eszébe több dicsérő szó.

„Tudjuk, hogy Max egy rendkívül magasan képzett versenyző. Lenyűgöző volt látni, hogy hogyan érte el azt a nagyszerű köridőt az első edzésen. Reggel kihajtott és körről körre javítatta az idejét, ráadásul anélkül, hogy egyetlen hibát is elkövetett volna. Az autókezelése és a visszajelzései egészen elképesztőek. Nagyon boldog vagyok, hogy a csapatunk tagja” - lelkendezett Tost.

A „felsőbb vezetésben”, a Red Bullnál sem mentek el szó nélkül Verstappen látványos monacói bemutatkozása mellett, bár Christian Horner igyekezett viccesebbre venni a figurát: „Hatalmas teljesítmény ez egy olyan sráctól, aki még autót sem bérelhet magának.”

A Toro Rosso másik pilótájának, Carlos Sainznak szintén nem volt oka panaszra, hiszen egy 5. és egy 6. hellyel zárta a napot. A spanyol az előző két évben a WSR 3.5 mezőnyében már vezetett Monacóban, de elismerte, hogy a csapat mai eredménye felülmúlta a várakozásokat.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: