DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Raikkönen: Nem ártott volna többet körözni

A szuperlágy gumik működésével kapcsolatos adatok a Ferrarinál is hiányozni fognak, de a pilóták nem aggódnak túlságosan az elúszott csütörtök miatt. Sebastian Vettel a Mercedeshez is közelebb férkőzne.

A két Ferrari a második szabadedzés rövidre szabott szárazpályás periódusát a 3. és 4. helyen zárta a Mercedesek mögött, ami megfelel a szezon során eddig elfoglalt pozíciójuknak. A csütörtöki tapasztalatok alapján ezen a hétvégén is nagyjából erre a szintre várják magukat, annak ellenére, hogy Monaco képes összekuszálni az erőviszonyokat.

Dppi_00115006_212



„Az autó ma egész jó érzést nyújtott” - kezdte napjának értékelését Kimi Raikkönen. „Persze vannak még kisebb gondok, de a legtöbb a gumikhoz kapcsolódik. Nehéz ugyanis azokat felmelegíteni, különösen az elsőket, de összességében nem olyan rossz a helyzet. Mondjuk a gumik működésének megértéséhez nem ártott volna, ha kipróbálhatjuk a szuperlágyakat is, de mindegy is, szerintem azokkal könnyebb lesz bánni.”

Sebastian Vettel abban bízik, hogy közelebb kerülhetnek az első helyhez, mint a korábbi hétvégéken. „Amikor esik az eső, akkor mindenki másnak is esik, szóval nem szoktunk rohanni. Az autó ma jónak tűnt, és noha szerettünk volna még néhány dolgot tesztelni, végül kifutottunk az időből.”

„Várnunk kell szombatig, hogy jobban megértsük a helyzetet, de az viszont csak vasárnap fog kiderülni, hogy mennyire vagyunk közel a Mercedeshez. Persze Monacót nem használhatjuk viszonyítási alapként, a pálya jellege miatt ugyanis itt kicsit jobban összerázódik a mezőny, de persze ettől függetlenül is remélem, hogy csökkentettük a lemaradást. Az edzés végén nem volt rá okunk, hogy több kört teljesítsünk, hiszen a gumik nem állnak korlátlan számban rendelkezésünkre, és ha a hétvége későbbi szakaszában is jön még eső - dacára az előrejelzésnek -, akkor szükségünk lesz még rájuk” - mutatott rá a német.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: