DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Hamilton már következő szerződésére gondol

„Ezek bizalmas dolgok, de…” – árult el részleteket Lewis Hamilton új, 2018 végéig szóló F1-es szerződéséről. Akkor 33 éves lesz, és egészen biztos benne, hogy még nem fog visszavonulni.

A 2015-ös Monacói Nagydíjon végre pont került a hosszú hónapok óta beszédtémát jelentő Hamilton-szerződés ügyének végére: a brit versenyző és a Mercedes bejelentette, hogy három éves hosszabbításban egyeztek meg. Egyesek szerint esély volt arra, hogy a megállapodás ne valósuljon meg, Hamilton pedig a Ferrarinál folytassa – visszatekintve az érintett máshogy vélekedik.

„Őszintén megvallva, semmiféle kétségről nem volt szó” – idézi a crash.net oldal Hamiltont. „Én mindig is azt éreztem, vagy legalábbis azt éreztették velem, hogy a csapat elkötelezett, és természetesen, minden sikerrel együtt, amelyet közösen értünk el, biztosnak tűnt a végeredmény. Ezért telt időbe, mert nem éreztem azt, hogy bármely más versenyző veszélyt jelentene rám.”



A felek akkori nyilatkozatai alapján azt lehetett feltételezni, hogy a versenyző és csapat már a tavalyi évadzáró Abu Dhabi Nagydíj után megkezdte a tárgyalásokat. Ehhez képest még hosszú ideig nem esett szó a kontraktusról.

„Ezek bizalmas dolgok, de a párbeszédet februárban kezdtük meg, és nem éreztem, hogy igazán sietni kéne, mivel ebben az évben továbbra is szerződés alatt álltam. Nem úgy kell elképzelni, hogy minden nap a szerződést tanulmányoztam. Ugyancsak ez volt az első alkalom, amikor egyedül kellett intéznem, ezért sokat tanultam, sok újdonságot meg kellett értenem” – magyarázta a versenyző, aki ősszel szakított menedzsmentjével.

Hamilton hozzátette, figyelembe vette a 2017-ben érkező szabályváltoztatásokat is – eleve hosszú távra tervezett a csapattal, amikor két évvel ezelőtt megérkezett. Mikor arról kérdezték, az új szerződést lejárta után maradni fog-e, így válaszolt: „A 33 éves kor még mindig fiatal, ezért határozottan folytatni szeretném utána is.”

 

A MEEX különleges akciójának köszönhetően most mindössze 9990 forintért látogathat ki a Magyar Nagydíj három napjára mindenki, aki érvényes diákigazolvánnyal rendelkezik. Az ajánlat részleteiről itt olvashatsz részletesen.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: