DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Schumachernek ajánlja díját Montezemolo

Szép gesztussal élt Luca di Monzetemolo, a Ferrari korábbi elnöke, akit a napokban felterjesztettek az Autóipari Hírességek Csarnokába. Az egykori Presidente Michael Schumachernek ajánlja a magas rangú elismerést.

Az Autóipari Hírességek Csarnokába olyan személyeket vesznek fel, akik életük és munkájuk során nagy hatást gyakoroltak a világ autógyártására eredményeikkel és innovációikkal. Idén a díjazottak között van Luca di Montezemolo is, aki az 1970-es évek óta a Ferrari márka és az F1-es csapat tagja volt, 1991-től tavalyi lemondásáig, azaz 23 éven át pedig a cég elnökének szerepében a Ferrari első embereként ténykedett.

 

Irányítása alatt élte meg története legsikeresebb F1-es periódusát a Ferrari, hiszen 2000 és 2004 között letaszíthatatlanok voltak a sport trónjáról, köszönhetően nagyrészt Michael Schumachernek, aki öt egyéni bajnoki címet és 72 futamgyőzelmet szerzett a csapattal.

Dppi_00109017_294



Természetesen nem feledkezett meg erről Montezemolo sem, aki a július 23-i, detroiti díjátadó gála előtt köszönetet mondott jó barátjának, a 2013-as síbalesetben súlyosan megsérült Schumachernek is a közösen elért eredményekért - amelynek egyik hozadéka az ő jelenlegi jelölése is a Hírességek Csarnokába.

„Szívesen ajánlanám ezt az elismerést azoknak a nagyszerű embereknek, akikkel együtt dolgoztam Maranellóban, és akikkel osztoztunk a versenyzés iránti szenvedélyünkön” - jelentette ki Montezemolo. „Ám bizonyára mindenki megérti, hogy ezúttal kifejezetten Michael Schumachernek akarom ajánlani, aki a Ferrari történetének legjobb versenyzője.”

 

Nem Montezemolo lesz az egyetlen, aki idén felvételt nyer az Autóipari Hírességek Csarnokába, hiszen felterjesztették erre Roger Penske-t, a Penske Corporation alapítóját és elnökét, valamint Ratan N. Tatát, a Tata Motors alapítóját is.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: