DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Az F1 autó- és ne pénzköltési verseny legyen

Toto Wolff leszögezte, hogy a Mercedes a bajnoki harc hevében sem engedi elszabadulni a fejlesztési költségeket, s ugyanezt várja a Ferraritól is – méghozzá a Formula-1 érdekében.

Az F1 elsősorban autó- és ne pénzköltési verseny legyen, ez a célja a Mercedes F1-es csapatának, jelentette ki Toto Wolff, aki az Autosportnak nyilatkozva fejtette ki afelett érzett aggodalmát, hogy a költségek a mostaninál is jobban elszabadulhatnak, ha a két élcsapat, saját istállója és a Ferrari túlságosan is belefeledkezik az egymással folytatott küzdelembe.

„Nagyon óvatosan kell költekeznünk, meg kell maradnunk az észszerűség határain belül” – fejtette ki Wolff a brit lapnak nyilatkozva. „A Ferrarinál és a Mercedesnél, ahogy persze más csapatoknál is, mindenki tudatban van annak, hogy nem engedhetjük elszabadulni a költségeket, ami pénzköltési háborúvá változtatná a sportágat. Mind ugyanabban a kereskedelmi, illetve pénzügyi realitásban élünk, a versenyzés mellett a fenntartható üzleti modell is fontos szempont a számunkra.”

hamilton_vettel_mala



Az osztrák csapatvezető úgy gondolja, hogy a Ferrarit is hasonló elvek vezérlik, mint őket: „Erre vonatkozólag egy teljesen egyértelmű, kristálytiszta utasítást kaptunk fentről, s úgy vélem, hogy a Ferrarinál is ez a helyzet, hiszen ők is ebben a valóságban élnek, egy nagyobb csoport részeként, s bár a márka fontos, a nyereségesség éppúgy az. Ha az F1 költségei elkezdenek felemészteni, akkor túl messzire mentél, s bár mi egyelőre ettől még igen messze vagyunk, ezt is észben kell tartanunk.”

Wolff meglátása szerint az F1 jövője érdekében egyetlen csapat sem engedheti meg magának, hogy túlságosan sokat költsön: „Nem feledkezhetünk meg a Red Bullról és a McLaren-Hondáról sem, utóbbiakban ugyanakkora potenciál van, mint a többi élcsapatban, csak még nem értek oda. Felelősek vagyunk a sportért is a saját érdekeink mellett. Oda kell figyelnünk az F1-re, nem engedhetjük elszabadulni a költségeket – ez kristálytiszta.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: