DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Alonso: Igaz, hogy nyerni nem fogok

A spanyol F1-es versenyző hazai futamán, a barcelonai versenyen vesz részt hétvégén. Annak ellenére, hogy egyelőre nulla pont van a neve mellett, ő optimistán áll a Spanyol Nagydíjhoz.

Egy-egy pilóta hazai versenye előtt persze elvárható, hogy az illető derűlátóan nyilatkozzon: így lehet, hogy Alonso a McLaren-Honda javuló tendenciájára mutatott rá ahelyett, hogy azon kesergett volna, négy verseny közül egyet sem tudott pontszerző helyen zárni. Eredményei eddig mindig jobbak voltak, mint a megelőző futamon: Ausztráliában balesete miatt el sem indult, Malajziában kiesett, Kínában 12. lett, Bahreinen pedig 11. pozícióban ért célba.

„Hasznos lépéseket tettünk meg az Európán kívüli versenyeken, már várom, hogy újra visszaülhessek az autóba a három hetes szünet után, és folytassam az előretörést” – mondta Alonso hazai futama előtt. „Versenyről versenyre fejlődést látunk, és biztos akarok lenni abban, hogy ezt a sorozatot folytatni tudjuk a hétvége folyamán is.”



„Ez nagyon nehéz lesz, mivel más csapatok is keményen dolgoztak autójuk fejlesztésén” – ismerte el Alonso. „Ám remélem, hogy az európai szezon kezdete pozitívan fog alakulni számunkra, és lehetővé teszi, hogy átvigyük a lendületet a következő néhány versenyre. Igen pozitív hangulat uralkodik a csapatban, mindannyian keményen dolgozunk azon, hogy minden egyes versenyen jobb eredményeket gyűjtsünk.”

A hazai közönség Barcelonában és Valenciában három alkalommal ünnepelhette Alonso győzelmét, a spanyol bízik benne, hogy rajongói a nehéz időszakban is kitartanak mellette. „Habár nem fogunk a győzelemért harcolni Barcelonában, tudom, hogy számíthatok a rajongók támogatására, akik még több motivációt jelentenek a teljes hétvége során, amely nagyon különleges lesz.” 

A MEEX különleges akciójának köszönhetően most mindössze 8990 forintért látogathat ki a Magyar Nagydíj három napjára mindenki, aki érvényes diákigazolvánnyal rendelkezik. Az ajánlat részleteiről itt olvashatsz részletesen.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: