DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Raikkönen esete az angol mérnökökkel

Több tényező is közrejátszott abban, hogy Kimi Raikkönen fordítani tudott tavalyi nehéz helyzetén az F1-ben, ezek közül pedig az egyik legfontosabb saját elmondása szerint is az új versenymérnök érkezése volt.

A finn 2014-ben egy frissen kinevezett mérnökkel, az olasz Antonio Spagnolóval dolgozott együtt a Ferrarinál, ám együttműködésük nem hozta a várt eredményeket, így Raikkönen mellé idénre új személyt rendeltek a Marussiától távozó Dave Greenwood személyében. A világbajnok maga is célzott rá, hogy könnyebben megtalálja az összhangot angol anyanyelvű mérnökökkel, így ez a csere is rengeteget segített számára.

f1-raikkonen-greenwood-ferrari-inl



„Dave nagyon sokat tud, emellett pedig pontosan úgy csinálja a dolgokat, ahogy kell” - dicsérte új partnerét Raikkönen a Turun Sanomatnak. „Számomra könnyebb együttdolgozni egy angollal. Dave pedig kicsit Markra [Slade] emlékeztet engem, hiszen mindketten tudták, hogy mit szeretnék.”

A finn különös vonzalmát a brit mérnökök felé csak megerősíteni tudta az ország egy másik szülöttje, a Raikkönen által is említett Mark Slade, aki hosszú éveken át sikeresen működött együtt vele, előbb a McLarennél, majd a Lotusnál.

„Én nem ismerem Dave Greenwoodot, de szerintem Kimi jobban érzi magát, ha egy angol versenymérnök dolgozik mellette” - mutatott rá Slade, aki a finn távozása után is a Lotusnál maradt, és jelenleg Pastor Maldonadót segíti. „Kimi nagyon jól beszél angolul, és szereti röviden, pontosan megkapni az információkat. Biztos vagyok benne, hogy az olyan mérnökökkel nem tudott elég jól együttműködni, akiknek nem az angol az anyanyelve. Én magam mindig is Kimi rajongója leszek, így örömmel látom, hogy idén sokkal jobb eredményekre képes, mint tavaly.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: