DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

"Először Schumacher ajánlotta be Vettelt"

A Ferrari volt elnöke szerint szerencsés helyzetben vannak Maranellóban, de nem felejtette elmondani, hogy nem a mostani menedzsment érdeke a négyszeres világbajnok megszerzése.

Luca di Montezemolo 23 év után hagyta ott a Ferrarit a téli maranellói őrségváltás alatt, aki távozása után az Alitalia olasz légitársaság elnöki pozícióját foglalta el. Regnálása utolsó évében a csapat győzelem nélkül zárt, Sebastian Vettel idén Sepangban viszont megtörte a 35 versenyes átkot, amit az ex-elnök úgy aposztrofált, hogy régre visszanyúlik a diadal a története.

„Őszintén úgy gondolom, hogy a Ferrari egy kicsit szerencsés helyzetben van ebben az évben” – ment tovább Montezemolo az olasz Repubblicának adott nyilatkozatában. „Ebben az évben a Mercedesen kívül nincsen riválisuk. A Williams nem fejlődött, a Red Bull gyengélkedik – tudom, hogy Mateschitz a csapat eladásán gondolkodik, mert azt mondta egy közös ismerősünknek, hogy „Megpróbálom beszervezni az Audit, vagy kilépek” –, a McLaren pedig szörnyű krízisben van, így a Ferrari már egy dobogóval a zsebében kezdhet minden versenyt.”



„De a szerencse haszontalan, ha nem tudod, hogy használd ki a legtöbbet belőle. Úgy vélem, ez jutalom, ahogyan az intelligencia, mely által nem váltak meg a jó dolgoktól, mielőtt megérkeztek volna. Talán nem kellett volna olyan meggondolatlannak lennem decemberben, amikor azt mondtam, hogy 2015 a megpróbáltatások éve lesz, hogy komoly hibákat vétettek a felkészülésben, és hogy csoda lenne, ha győzni tudnának pár versenyen. De ez már a múlt.”

Montezemolo interjújában Sebastian Vettel érkezéséről is beszélt. „Az első, aki megemlítette nekünk Vettelt, az Michael Schumacher volt. Amikor 2009 nyarán majdnem beugrott Felipe Massa helyett, azt mondta: „Seb a tökéletes pilóta számotokra.” Stefano Domenicali minden pénzt megadott volna érte, és még Bolognába is elhozta hozzám. Akkor egy doboz svájci csokoládéval lepett meg.”

„Marco Mattiacci folytatta a munkát, és amikor Marchionnéval láttuk, hogy Alonso már nem olyan lelkes és mindig kétkedéssel fordult a csapat felé, a változtatás mellett döntöttünk. Vettel kisebb fizetést is kap, mint amennyit Alonso követelt magának szerződése meghosszabbításáért. Emellett segített a nagyszerű személyiséggel rendelkező Arrivabenének is, hogy újabb, jobb, és pozitívabb hangulat költözzön a csapatba” – tette hozzá az ex-elnök.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: