DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Az F1-es versenynaptár legdurvább aszfaltja

A durva aszfalt, a nagy tempó és a gyors irányváltások okozta oldalterhelés is komoly kihívást jelent a csapatok számára a gumikezelés szempontjából – meleg idő, két kiállás várható Barcelonában.

A Formula-1 a téli teszteket követően tér vissza Barcelonába, ám a februári tapasztalatok vajmi keveset segítenek a csapatoknak a most következő hétvégén, legalábbis ami a gumikezelést illeti, hiszen az idő sokkalta melegebb lesz, mint a tesztszezonban volt. Ez már önmagában is komoly kihívást jelentene, de ha hozzávesszük, hogy ehhez a teljes versenynaptár legdurvább aszfaltja járul, valamint a vonalvezetés számos nagy terhelést jelentő kanyart rejt, egyértelművé válik, hogy a közepes és a kemény keverék volt az ideális választás a Pirelli részérők.

A csapatoknak igazán nehéz dolga lesz a gumikopás kezelése a pályán, ahol az említettek mellett a gyors irányváltások is komoly kihívást jelenthetnek – különösen az autó bal oldalát, s kiemelten a bal első abroncsot tekintve, hiszen a két baloldali kerékre ható erők e helyszínen a második legmagasabbak az összes közül.

pirelli_2015_4



A Pirelli számára logisztikai szempontból is komoly kihívást jelent a versenyhétvége, hiszen immár nemcsak a Formula-1 és a GP2, hanem az e szezont itt kezdő GP3 mezőnye számára is abroncsokat kell szállítani. Ráadásul a jövő héten az F1-es csapatok egy kétnapos teszten vesznek részt a pályán, ami azt jelenti, hogy összesen közel 4000 abroncs érkezik Barcelonába a héten.

A tavaly győztes stratégia: A három dobogós versenyző 2014-ben egyaránt kétszer állt ki a bokszba, míg a legjobb három kerékcserét végrehajtó pilóta a negyedik helyen záró Sebastian Vettel lett, aki a 15. rajtkockából indult. A mercedeses Lewis Hamilton közepes-közepes-kemény taktikával végzett az élen, míg csapattársa, Rosberg a közepes-kemény-közepes megoldást választotta, ami szoros csatában a második helyre volt elég.

Várható különbség a keverékek közt: 0,8-1,2 másodperc körönként

Várható időjárás: Száraz és meleg, 25 fok körüli csúcshőmérséklettel, mely 13 fokra esik éjszakára. A versenyt megelőző napokban borult idő is várható, de vasárnap tiszta eget mond az előrejelzés.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: