DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Iráni Nagydíj a láthatáron?

A közel-keleti állam lehet a legújabb F1-es a helyszín a térségben, miután az IRNA-hírügynökség értesülése szerint hamarosan világszínvonalú versenypálya épülhet a Qeshm-szigeten.

Már 11 éve, hogy a Bahreini Nagydíj révén először rendeztek Forma-1-es versenyt a közel-keleti régióban, öt évvel később pedig az Egyesült Arab Emirátusok fővárosa, Abu Dhabi is bemutatkozott, méghozzá igazi unikummal, a sportág első naplementében zajló futamával. Az utóbbi időben Katar szeretne egyre közelebb lépni az F1-hez, de nem a MotoGP-t vendégül látó aszfaltcsíkon, hanem egy vadonatúj városi pályán Dohában, most pedig Irán az az ország, ahol perzsaszőnyegek mellett F1-es álmokat szövögetnek.



Irán kulturális örökségért és turizmusért felelős alelnöke, Masoud Soltifanar az Iszlám Köztársasági Hírügynökségnek nyilatkozott arról, hogy szeretné feltenni országát a Forma-1 térképére, ami „világ legszebb F1-es úticélja” lesz. A versenypályát a Qeshm-szigeten tervezik megépíteni, mely Irán délkeleti partján helyezkedik el, mindössze 50 kilométerre a már versenyt rendező Abu Dhabitól.

„Iránban egyre több fiatal van, akik érdeklődnek a vezetés iránt. A Forma-1-nek nagyszerű jövője van az országban” – mondta az alelnök. Noha még nem érkezett válasz a sportág vezetőitől arra vonatkozóan, hogy tényleg terveznek-e újabb versenyt a térségben, miután Bahrein megvétózta Katar beszállását, nem valószínű, hogy Irán lehetőséget fog kapni, hiába kerülnek fölénybe az ázsiai versenyek a versenynaptárban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: