DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Verstappent tisztelik a vetélytársak

Az F1 történetének legfiatalabb pilótája gyorsan növekvő tiszteletet lát pilótatársaitól, akik elismerték, hogy nem az életkor, hanem a pályán mutatott teljesítmény számít a sportágban.

Másfél hónappal ezelőtt szinte az egész F1-es család, versenyzőktől kezdve a csapattagokon és a médián át a rajongókig mindenki úgy hitte, hogy Max Verstappen nem tud megbirkózni a száguldó cirkusz kihívásaival. Sőt, biztosan vannak olyanok is, akik szívesen látták volna a legifjabb királyfi bukását, de hála Istennek nem így történt: a holland pilóta élete első négy versenyén mindenkit meggyőzött tehetségéről, és csak a műszaki hibáknak köszönheti, hogy eddig csak egy pontszerzés árválkodik a neve mellett.



„Egyre jobban érzem a tiszteletet versenyzőtársaim felől” – nyilatkozott Verstappen a német Welt című lapnak. „Odajönnek hozzám, kezet fognak velem, és azt mondják, hogy jó versenyt futottam. Ez megmutatja, hogy jó úton haladok. Úgy gondolom, hogy egyre többen belátják közülük, hogy nem az életkor számít, hanem hogy milyen képességekről teszel tanúbizonyságot a pályán” – tette hozzá a 17 éves tehetség.

Elődjéhez, Danyiil Kvjathoz hasonlóan – aki mindössze egy szezon után feljebb lépett a Red Bullhoz – azt lehetne hinni, hogy Verstappen mát eleget tett le az asztalra ahhoz, hogy meggyőzze munkaadóit arról, hogy a jövőben akár a „nagybikásoknál” is versenyezhet. „Ez csak feltevés” – oszlatta el a pletykákat Verstappen. „Jelenleg arra koncentrálok, hogy olyan sikeres legyek, amennyire csak lehetséges – aztán meglátjuk, hogy mi következik majd. Nem azért vagyok itt, hogy a jövőről álmodozzak, hanem hogy a legjobbat hozzam ki abból, ami van.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: