DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Elméletben F1-et is fogadhat a finn Kymi Ring

Gyakorlatilag viszont egyelőre ez nem szerepel a napirenden Finnországban, a MotoGP viszont már két év múlva megérkezhet az ezer tó országába – a DTM-et is szívesen látnák a finnek hazájukban.

Először tavaly nyáron számolhattunk be arról, hogy világszínvonalú versenypálya épül Finnországban Kymi Ring néven, mostanra pedig úgy tűnik, hogy megvan az első nagy nemzetközi sorozat, mely ellátogathat az aszfaltcsíkra – melynek neve csak minket emlékeztet Kimi Raikkönenére, a helyes kiejtés ugyanis leginkább a „kümi”-re hasonlít.

kymiring



Sajtóértesülések szerint a helyi promóterek sikeresen megállapodtak a MotoGP-t szervező Dorna Sports céggel, így 2017-től Finnország bekerülhet a gyorsasági motoros világbajnokság programjába. A nemzeti szövetség elnöke emellett arról is beszélt, hogy több más nemzetközi szériát is szeretne Finnországba csábítani, ám a Formula-1 nem szerepel a tervek közt – ennek pusztán anyagi okai vannak...

„A pálya meg fog felelni a Formula-1 követelményeinek, de a nagydíjrendezés sosem szerepelt igazán a terveink közt. Nem reális cél egy F1-es futam megtartása, mivel annyi pénzbe kerül évről évre, hogy nem tudnánk kifizetni a jogdíjakat. Ma egyszerűen nincs ennyi pénz Finnországban. Ezzel szemben a MotoGP és a Superbike, valamint az olyan szériák, mint a GP2, a GP3 és a DTM tökéletesen megfelel a terveinknek.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: