DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Negyedik motort fog használni Ricciardo

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner megerősítette, hogy az ausztrál F1-es autójában újra erőforrást kell cserélni. Azt azonban tényként kezeli, hogy négy helyett öt motorból gazdálkodhatnak.

Különös helyzet, hogy Daniel Ricciardo eddig minden versenyt befejezett, erőforrások számát tekintve azonban ő az a pilóta, aki a teljes mezőnyből a legrosszabbul áll. A Bahreini Nagydíjon például az utolsó kör célegyenesében ment tönkre erőforrása: a versenyző begurult a hatodik helyen, de motorját leírta. Ez már a harmadik volt autójában.

„Minden bizonnyal a verseny utáni tűzijátékhoz szeretett volna csatlakozni” – mondta viccelődve az esetről Christian Horner csapatfőnök. 200 méterrel a vonal előtt hibásodott meg, de szerencsés módon elég lendülete volt ahhoz, hogy beérjen. Azt hiszem, az a motor egy kávéasztal lesz a jövőben. Ez azt jelenti, hogy Daniel most háromból tart négyből. A negyedik fog következni Barcelonában.”



A jelenlegi szabályok szerint ennél több motor csak büntetés terhe mellett használható fel, a csapatok azonban a közelmúltban arról tárgyaltak, hogy a tavalyi évhez hasonlóan ötre emelik a szezon során engedélyezett erőforráselemek számát. Ezt Horner tényként kezeli – habár szinte biztos, hogy a Red Bullnak a megemelt keret is kevés lesz.

„Egyhangúlag egyetértettünk Malajziában, mindegyik csapat. Bernie azt mondta, már csak formálisan kell átmennie a Stratégiai Csoporton és F1 Bizottságon, hogy aláírják, ezt pedig faxon keresztüli szavazással is meg lehet tenni” – magyarázta a csapatvezető, aki hozzátette: „Ez egy megismétlődő meghibásodás volt, nem egy új meghibásodás. Miközben csalódottak vagyunk miatta, a probléma megoldása már folyamatban vannak.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: