DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Volt csapatfőnök szólt be Jean Todtnak

A Force India és a HRT korábbi F1-es csapatfőnöke, Colin Kolles az FIA-t, és azon belül Jean Todtot vádolta meg azzal, hogy keményfejűségük miatt van manapság annyi vita a szabályokkal kapcsolatban.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Mercedes egyedül marad azon véleményével, hogy a V6-osok jót tesznek a Forma-1-nek, most éppen Colin Kolles szólalt meg az erőforrások miatt. Az már-már klisé, hogy a mostani motorok csendesek, összetettek, és irgalmatlanul drágák a kiscsapatok számára, ezért sürgősen át kellene gondolni a jelenlegi szabályozást.



„Úgy gondolom, komoly problémák vannak a motorokkal” – nyilatkozott Kolles az osztrák Servus TV-nek. „Számtalan találkozón voltam már, és ennek a nagy része mind a motorokról zajlott. A Nemzetközi Automobil Szövetség jelenlegi elnökét korábban már figyelmeztették a problémákról, de ő elengedte a füle mellett.”

„Ecclestone Úr korábban próbált megálljt parancsolni ennek a folyamatnak, de az FIA túlzottan önfejű volt, most pedig mindenki nyilvánvaló problémákkal szembesül” – tette hozzá az eredetileg fogorvosként végzett Kolles, aki Ecclestone-hoz hasonlóan Toto Wolffot is célba vette szavaival, mondva, „mindent próbál megakadályozni”. A volt csapatfőnök szerint „Az FIA elnöke alig avatkozik bele a Forma-1 működésébe, más elfoglaltságai is vannak. Szerintem szükség van arra, hogy valaki felszólaljon ez ügyben.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: