DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A Lotus reménysége nem zárja ki a versenyzést

Jolyon Palmer, a GP2 címvédője idén többször is vezetheti a csapat autóját pénteki szabadedzéseken, de nem zárja ki annak a lehetőségét sem, hogy még idén visszatérjen a versenyzéshez.

Néhány hónapja mentőöv volt számára a tesztpilótai állás, és ugyan 100%-ban arra koncentrál, hogy jövőre elfoglalja Romain Grosjean vagy Pastor Maldonado helyét a Lotusnál, Jolyon Palmer nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy ebben az évben is versenyezzen valahol. A brit Kínában debütált először hivatalos edzésen, és ahogyan a csapat nemrég bejelentette, Bahreinben is ő vezetheti az egyik Lotust a pénteki első edzésen, sőt, további megmérettetések várnak rá a szezon folyamán.



„Ha valahonnan kapok egy jó ajánlatot, az jót tenne a karrierem szempontjából, hiszen versenyezni szeretnék” – nyilatkozott 2014 GP2-es bajnoka az Autosportnak. „Szinten kell tartani magamat, és ez az egyetlen dolog, ami hiányzik nekem ebben az évben. Nagyon szeretek együtt dolgozni a Lotusszal az F1-ben, de versenyezni is szeretnék, megfelelő lehetőség esetén.”

Palmer hozzátette, hogy nem keres konkrétan máshol ülést, és ha valahonnan felhívnák, az sem befolyásolná idei lotusos szerepvállalását. „Nálam elsőbbséget élvez a Lotus, és nem akarom megzavarni a programomat, hogy máshol versenyzek. De boldog lennék, ha összejönne valami, ami nem ütközne F1-es teendőimmel.”

A szezon hátralévő részét illetően a brit azt szeretné elérni, hogy bizonyítsa alkalmasságát egy versenyülésre. „Az a célom, hogy a jelenlegi pilótákkal is felvegyem a harcot. Ugyanazon a programon vagyunk, nem pedig úgy, mint azok, aki néhány évvel ezelőtt időmérős beállításokkal, feltekert motorokkal és kevés üzemanyaggal dolgoztak. Az összehasonlítás közvetlen, hiszen meg akarom mutatni, miért vagyok alkalmas a versenyzésre” – tette hozzá az elszánt tesztpilóta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: