DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

„Az F1-nek tisztelnie kell a saját örökségét”

A Német Nagydíj kiesésével csupán hét klasszikus európai helyszín maradt az idei naptárban, amit sokan komoly gondnak látnak – így van ezzel az AP által megszólaltatott háromszoros világbajnok is.

A versenynaptár átalakulásáról s az európai versenyek mindenkorábbinál erősebb háttérbe szorulásáról az Associated Press egy olyan élő legendát kérdezett meg, aki annak idején maga is intenzíven részt vett a Formula-1 programjának formálásában, hiszen például abban is nagy szerepe volt, hogy biztonsági okokból a régi spái pályát száműzzék a versenynaptárból.

Sir Jackie Stewartról, a biztonság egykori élharcosáról, a háromszoros világbajnokról van szó, úgy nyilatkozott, hogy létfontosságú a sportág számára, hogy a versenynaptárban legyen helye olyan klasszikus helyszíneknek, mint Anglia, Franciaország vagy Németország, hiszen ezeknek az országoknak hatalmas szerepe volt abban, hogy a Formula-1, sőt az egész autósport azzá váljon, ami mára lett.

hockenheim



„Lehet, hogy régimódinak tűnök, de tisztelned kell a történelmedet. Ezeknek a helyszíneknek mindig a naptárban kellene lennie. Persze csodálatos, hogy van USA Nagydíj meg Brazil Nagydíj, hogy ellátogatunk Bahreinbe, ahogy az is, hogy újabb és újabb országokba is elmegyünk. De ettől függetlenül tisztelnünk kellene saját örökségünket” – idézi a hírügynökség a háromszoros világbajnokot.

Az európai helyszínek kérdése azután merült fel ismét, miután a Német Nagydíj kiesésével idén csupán hét klasszikus európai helyszín lesz a naptárban: Spanyolország, Monaco, Ausztria, Nagy-Britannia, Magyarország, Belgium és Olaszország. Ezen kívül az Orosz Nagydíj képviseli még az Öreg Kontinenst, a fennmaradó 11 versenyt Európán kívül rendezik.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: