DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Arrivabene: Nyugi srácok, és minden rendben lesz!

Az túlzás, hogy a semmiből, de mindenképp a várakozásokat felülmúlva győzött Sebastian Vettel az F1-es Malajziai Nagydíjon, a Ferrari csapatfőnöke szerint azonban higgadtnak kell maradniuk.

35 futamot kellett várnia a Ferrarinak arra, hogy egyik pilótájuk a dobogó legfelső fokára lépjen - és még édesebb a győzelem, hiszen a csapat történetének egyik leggyengébb szezonja után versenyben tudták legyőzni a címvédő csapatot.

Sebastian Vettel mindössze második versenyén diadalmaskodott vörösben - emlékezni kell azonban, hogy Fernando Alonso is behúzta a 2010-es Bahreini Nagydíj első helyét, ferraris debütáló futamán, utána mégis öt szűk esztendő következett. A Ferrari téli átstrukturálása közben a csapat élére kinevezett Maurizio Arrivabene talán pont ezért óvatos kijelenti, hogy a maranellóiak ezúttal minden versenyen egyenrangú ellenfelei lesznek a Mercedesnek.



„A realitások talaján kell maradnunk” - idézte az olaszt az Autosport. „Év elején azt mondtam, hogy két győzelem a cél erre a szezonra - ebből egy már megvan. Ha a diadal túl korán jön, az lehet előny, de hátránnyá is válhat.”

A csapatfőnök kihangsúlyozta, hogy a Ferrari megnövekedett hatékonysága kulcsfontosságú volt a gárda vasárnapi teljesítményében. „Egyszerűen hihetetlen volt a srácok fegyelmezettsége. A verseny alatt mindenki úgy dolgozott, mint egy svájci óra. De ebben az esetben inkább egy olasz órához hasonlítottak.”

„Az üzenetem annyi a csapat számára: továbbra is a földön kell járnunk. A legfontosabb, hogy bármit is csinálunk, azt egységesen végezzük el” - tette hozzá Arrivabene.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: