DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Öröm a Manornál: Elsőre sikerült célba érni

Három kör hátrányban, igaz, de a kontraszt így is óriási az Ausztráliában látottakhoz képest. Roberto Merhi végre túlesett első F1-es futamán, amelyet 15.-ként zárt.

A mezőny tizedik csapata, a Marussia romjaira építkező Manor büszke lehet a Malajziai Nagydíjra, amely előtt egyetlen kört sem tudott megtenni. A Ferrari-motoros autók problémamentesen teljesítettek a szabadedzéseken, rajtengedélyt kaptak a futamra is, amelyre a hétvége legnagyobb sikere maradt: az alakulat spanyol pilótája, Roberto Merhi műszaki hiba nélkül teljesíteni tudta a versenytávot.

„Olyan boldog vagyok a csapat miatt. A 15. helyezés nemcsak egy óriási eredmény a mai versenyen, de hatalmas jutalom is a csapat erőfeszítéseiért az elmúlt néhány hónapból. Büszke vagyok saját magunkra” – mondta az istálló sajtóközleményében Merhi. „A hétvége folyamán néhány célunkat nem sikerült elérni, de a végén a verseny volt az, ami számított, és sikerült az autót hazahozni. Igazán jó kiindulópontunk van, amire alapozhatunk Kínában és az azutáni versenyeken.”



„Nem is örülhettünk volna ennél jobban, amikor megláttuk a kockás zászlót” – beszélt John Booth csapatfőnök, aki kiemelte, mennyi információt sikerült begyűjteniük 53 kör alatt. „Ne felejtsük el, hogy ez az első igazi adatunk, amivel dolgozhatunk. Továbbra is kemény munka áll előttünk, ezért kiélvezzük a pillanatot, holnap pedig ugyanúgy folytatni fogjuk.”

Azért a csapat öröme sem volt teljes: Will Stevens, akit a hétvége korábbi részében Merhi előtt láthattunk, nem tudott elrajtolni a futamon. „Természetesen csalódott vagyok, hogy ma nem versenyezhettem. A lehető legkeményebben hajtottunk egész hétvégén, és elég sok pozitívumból meríthetek, mint a szabadedzés ígéretes tempójából. Most ezen fogunk dolgozni Kínára, de egyelőre gratulálok a csapatnak, hogy sikerült az első versenytávot teljesíteni. Fantasztikus jutalom az utóbbi hónapok kemény munkájáért” – beszélt a brit pilóta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: