DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Nem várta a Red Bull, hogy legyőzi a Toro Rosso

A legjobb öt közül indult mindkét Red Bull, ehhez képest csupán a kilencedik és tizedik helyen értek célba az F1-es Malajziai Nagydíjon. „Nem nagyon volt szórakoztató” – jellemezte a csapat helyzetét Ricciardo.

Ha az ausztráliai hatodik hely hatására kiszállásra gondoltak, nehéz elképzelni, mi járhat a Red Bull fejében a Malajziai Nagydíj után, amelyen mindössze három pontot szereztek, B-csapatuk, a Toro Rosso mindkét pilótája megelőzte Danyiil Kvjatot és Daniel Ricciardót – a pofon azután csattant, hogy a szabadedzések és időmérő után úgy tűnt, sikerült előrelépést tenniük.

„Határozottan nehéz volt, nem nagyon volt szórakoztató” – nyilatkozott a futam után csalódottan Daniel Ricciardo, aki a negyedik helyről indult, ehhez képest csak tizedikként futott be. „Ennél kicsit nagyobb reményekkel érkeztem a versenyre. Készen álltam a harcra, a versenyre bármit lehet mondani, csak azt nem, hogy különleges volt.”



„Semmilyen helyzetben nem tudtunk harcolni, ahányszor próbáltunk, csak még több talajt veszítettünk, a végén már csak utas voltam, semmilyen nap volt” – folytatta a csalódott ausztrál, aki vélhetően örült, amikor a kockás zászló végül leintette a futamot. „Tudtuk, hogy jobbak vagyunk nedves körülmények között, mint szárazon, de még így is a legjobb négy-öt helyre számítottunk. Az első körben megrongálódott az első szárnyam, ami kicsit ártott, a fékekkel is gond volt, a gumikat sem tudtam jól kezelni ma.”

Danyiil Kvjat előtte, kilencedikként futott be, a verseny során egy alkalommal Nico Hülkenberggel ütközött, és kicsúszott. „Azt hiszem, csak versenybaleset volt, nem tudok ellene mit mondani. A tempóval szenvedtünk, több tempóra van szükség. A fékek cselesen működtek, de semmi óriási” – beszélt szűkszavúan az orosz, aki hozzátette: a kilencedik és a tizedik hely volt a maximum, amit a csapat elérhetett.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: