DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Nem találták előre az utat a Force Indiák

Nagyon messzinek tűnik a melbourne-i pontszerzés: a két Force India végigszenvedte a Malajziai Nagydíjat, és egyedül a debütáló Roberto Merhit tudták maguk mögött hagyni.

A silverstone-i székhelyű csapat különböző taktikát próbált ki versenyzőin, de egyik sem sikerült úgy, ahogyan tervezték: mindkét pilótát koccanás vetette vissza, így a futam végi 14. és 15. pozíció azt jelentette számukra, hogy egyedül azt a Roberto Merhit tudták megelőzni, aki a Marussia/Manor hónapokig tartó kálváriája után befejezte élete első F1-es versenyét – 3 kör hátrányban.

„A verseny előtt már tudtuk, hogy nagy harc lesz a pontzónába kerülésért, és így is lett” – nyilatkozta Sergio Perez a leintést követően. „Az első etapom alatt nagy volt a gumikopás mértéke, ami nagyon sok időmbe került a biztonsági autós fázis után. A kemény keveréken egy kicsit javulni tudtam, de nem volt elég ahhoz, hogy visszatérjek a versenybe.”



A mexikói hozzátette, hogy Grosjeannal való koccanása sem segített az előrejutásban. „Akkor úgy éreztem, hogy nincs hová mennem, ezért elkerülhetetlen volt az ütközés Romainnal. Azt hittem, egyszerű versenybalesetről volt szó, mégis komolyan visszavetett minket a büntetés. A végeredmény csalódást keltő, de legalább tanulhatunk belőle.”

Csapattársa, Nico Hülkenberg sincs túl könnyebb délutánon. „Nagyon keményen nyomtam neki, és sok minden történt körülöttem. Végig az autó egyensúlyával vesződtem, különösen akkor, amikor a gumijaim kezdtek elhasználódni. A safety car-fázis alatt úgy döntöttünk, hogy nem állunk ki, ami annak ellenére nem volt könnyű döntés, hogy a mezőny elejére kerültem. Eleinte két kiállással operáltunk, de a gumikopás miatt mégis három csere mellett döntöttünk. Talán jobb lett volna, ha hamarabb ezt választjuk, de nem biztos, hogy így is előrébb tudtunk volna végezni.”

Perezhez hasonlóan ő is „gonoszkodott”, a német Danyiil Kvjatot tette partvonalra. „Kicsit szélesen fordultam el az első kanyarban, aztán a másodikban vissza akartam térni az ideális ívre. Meg is lett volna a pozíció, de Danyiil nem számított rá, hogy ott leszek. A koccanásért kapott büntetés szintén nem segített, így nem harcolhattam pontokért.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: