DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Bottas és Massa elképedt a Ferrari tempóján

Valtteri Bottast egyáltalán nem tette boldoggá, hogy a Malajziai Nagydíj végén megelőzte csapattársát az 5. helyért, hiszen az F1 jelenlegi két legjobb csapatától nagyon messze állnak.

A Williams a Ferrarival való párharc jegyében kezdte meg a 2015-ös szezont, egyelőre azonban úgy tűnik, hogy nem tudják tartani a lépést az olaszokkal, akik a vártnál nagyobb javulást értek el az év elején. Bottast és Massát mindkét vörös autó felülmúlta - nem elég, hogy Sebastian Vettel megnyerte a futamot, még a rajt után a mezőny végére kerülő Kimi Raikkönen is átugrotta őket.

1_5



„Egyértelműen többre számítottam” - nyilatkozta a leintés után Bottas, akit egyáltalán nem nyűgözött le, hogy az 55. körben szoros csata után át tudta venni az 5. helyet Felipe Massától. „Bíztam benne, hogy közelebb leszünk a Ferrarihoz, de nagyon sokkal előttünk jártak. Nagyon rosszul sikerült az első köröm, sokat visszaestem, de enélkül sem lett volna esélyünk a Ferrarival szemben. Meglepően gyorsak, különösen versenykörülmények között. Rengeteg munka áll előttünk, ha fel akarjuk venni velük a harcot.”

Massa is osztja csapattársa véleményét egykori istállójával kapcsolatban, egyúttal azonban szeretett volna egy pozícióval előrébb végezni - szerinte nem rajta múlott, hogy a végén alulmaradt a finnel szemben.

„Semmiképp nem erre vágytam” - mondta a csalódott brazil. „Az 5. és a 6. hely volt a legjobb, amit ma a csapat elérhetett. A Ferrari és a Mercedes is elképesztő tempót mutatott, lehetetlen volt ma velük harcolni. Viszont én talán nem ott végeztem, ahol kellett volna, hiszen több mint két másodpercet veszítettem a bokszkiállásomnál, és lehet, hogy ennyi elég lett volna Valtteri visszatartásához. Nem jött ez jól, de dolgoznunk kell azon, hogy többet ilyen ne forduljon elő.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: