DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Rosberg már a rajtnál Vettel elé ugrana

Bár szombat reggel, a harmadik szabadedzésen még Nico Rosberg volt a leggyorsabb, sőt, az időmérő edzés második etapjában is ő futotta a legjobb időt, ám a Mercedes németje végül csak a 3. helyről kezdheti meg az F1-es Malajziai Nagydíjat.

A Q3-ban ugyanis az intermediate abroncsokon ketten is gyorsabbnak bizonyultak nála, így az első sor Rosberg csapattársáé, Lewis Hamiltoné, illetve honfitársáé, a ferraris Sebastian Vettelé lett. Nico természetesen csalódott másodiksoros rajthellyel, de ennek ellenére a vasárnapi 56 körös távnak egyértelmű győzelmi célokkal és reményekkel vág neki.



„Ma két srác is jobb munkát végzett nálam, úgyhogy ez egy bosszantó nap volt számomra” – ismerte el a Mercedes nap végi sajtóanyagában Rosberg. „Lewis nagyon jól teljesített, Sebastianról már nem is beszélve, aki meglepett engem a Ferrarival, úgyhogy le a kalappal előtte. De úgy gondolom, holnap jó esélyem lesz a rajtnál, mivel a rajtrács tiszta feléről indulhatok. Megpróbálom majd az első méterektől kezdve támadni Sebet, és később Lewis levadászására is kínálkozhat majd néhány jó lehetőség. Ez a verseny nagyon megterhelő lesz a gumik szempontjából, ezért talán három bokszkiállást is láthatunk majd, és mindig ott a lehetőség, hogy más stratégiát válassz, mint a többiek. Szóval alig várom a versenyt, és keményen fogok hajtani” – tette hozzá végül a tavalyi világbajnokság ezüstérmese. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: