DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Ecclestone: Hamilton sokat tesz az F1-ért, Vettel nem

A sportág ura a brit világbajnokot méltatta, aki lépten-nyomon népszerűsíti a Formula-1-et, közben pedig odaszólt Sebastian Vettelnek, aki úgy gondolja, egyetlen dolga van, a versenyzés.

Lewis Hamilton nagy népszerűségnek örvend hazájában – öltözködési stílusát, szokásait és nyilatkozatait ismerve tudja, hogyan kell felhívni magára a figyelmet –, ezzel pedig azt is segíti, hogy a Formula-1 ismertebbé váljon Nagy-Britanniában és világszerte is. Amivel elnyerte Bernie Ecclestone helyeslését.

„Versenyzőként Hamilton abszolút kiemelkedő, a valaha volt legjobbak közé tartozik. Amellett, hogy tehetséges, ő egy jó fiú, kimegy az utcára, és a Formula-1-et támogatja és népszerűsíti. Ő 100 %-osan egy jegyiroda” – nyilatkozott Ecclestone a Press Associationnek.



A korábbi világbajnokkal, Sebastian Vettellel azonban sokkal kevésbé elégedett ilyen szempontból. „Megmondtam Sebastiannak, hogy azt kellene csinálnia, amit ő csinál. Ő bajnok volt, pénzt kapott érte, de azok közé tartozik, akik azt hiszik, a feladatuk annyi, hogy versenyautót vezetnek. Ennél azért kicsit több. Nézzék csak meg Jackie Stewartot, aki még mindig pénzt keres, pedig már évek óta nem ült autóban. De működik, mert odafigyelt az imázsára, és továbbra is jó munkát végez.”

Mostanában Ecclestone számára a legnagyobb aggodalmat az alacsony nézőszámok jelentik, ennek fényében beismerte, hogy a sportnak változásra van szüksége. „A gond az, hogy egy régi házunk van, és ezt javítjuk folyamatosan. Nem igazán ezt kellene tenni. Egy kicsit dühös vagyok, egy kicsit csalódott ezek miatt a problémák miatt. De annyira nem aggódom, csak jó munkát kell végeznünk” – magyarázta a 84 éves F1-vezér.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: