DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Ricciardo: Egy lépés hátra, két lépés előre

Az ausztrál F1-es pilóta saját csapata, a Red Bull pillanatnyi helyzetét kielemezve találta ezt mondani. Szerinte nem lesz olyan könnyű túllendülniük a kezdeti nehézségeken, mint az előző idényben.

Tavaly is döcögősen indult a szezon a Red Bull F1-es alakulatának, utána viszont annyira belendült a szekér, hogy Ricciardo volt az egyetlen versenyző a mezőnyben, aki versenyt tudott nyerni a Mercedes pilótáin kívül – rögtön hármat is. Innen nézve máris nem tűnik olyan tragikusnak az idei szezonkezdés, a mindig mosolygó ausztrál pilóta azonban figyelmeztet: most már 2015-öt írunk, és sok minden megváltozott a tavalyi év óta.



„A múltban a Red Bull akkor tudott futni, amikor akart, mert megvolt rá a képességük. Idén viszont nyilvánvalóan más a helyzet, mert egy csomó alkatrészt áthoztunk tavalyról, ezért nem hiszem, hogy az akkorihoz hasonló, ugrásszerű fejlődést tudnánk elérni egyik hétvégéről a másikra. Jelenleg sokkal inkább úgy fest a helyzet, hogy előbb egy lépést meg kell tennünk hátra, hogy utána előre is megtehessünk kettőt” – mondta el Ricciardo, aki ezt persze csak képletesen értette, vélhetően a bokszutcában nem így fog közlekedni.

Bár drasztikus gyorsulást nem vár Sepangban a Red Bulltól, azért bizakodó, hogy közelebb kerülhetnek az élmezőnyhöz. „Úgy tűnik, néhány probléma el lett simítva, ezért remélhetőleg közelebb leszünk. Szeretném azt mondani, hogy teljesen ott leszünk a Williams és a Ferrari szintjén, de… nos, lehet, hogy ott leszünk, de jelen pillanatban egyszerre mindig csak egy lépést kell próbálnunk megtenni. Én csak abban bízom, hogy zökkenőmentesebb hétvégénk lesz, mint Melbourne-ben, a megbízhatóság terén is. Elvileg jobb pozícióba kellene kerülnünk” – idézi az autosport.com a 2014-es világbajnokság 3. helyezettjét.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: