DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Hamilton: Mi sem panaszkodtunk, amikor nem ment

Lewis Hamilton csak nevet a Red Bull vezetőségének hozzáállásán, hiszen a csapat azonnal panaszkodni és fenyegetőzni kezdett, amint rosszul mennek a dolgai. Mint mondja, a Mercedes nem csinált ilyet.

Az Ausztrál Nagydíj óta igazán felpezsdült az élet a Red Bull és motorpartnere körül, és nem feltétlenül pozitív értelemben. Az energiaitalosok a Mercedes előnyének csökkentését követelik, de emellett a sportból való kivonulás esélyét is elhintették, mialatt alaposan hajba kaptak a Renault-val is.

Lewis Hamiltont persze személyesen is érintené, ha bármilyen döntést is a domináns Mercedes ellen hoznának, de enélkül is van oka, hogy helytelennek tartsa a Red Bull magatartását, hiszen rámutatott, hogy a Mercedesnél sohasem szavakkal akartak előnyt szeretni maguknak az F1-be való nehézkes 2010-es visszatérés után.

hamilton_1



„Elég viccesnek és érdekesnek találom, hogy ez a vélemény pont azoktól a személyektől jön, akiknek rengeteg sikerben volt részük” - beszélt Hamilton a négyszeres bajnok Red Bullról. „Mulatságos, hogy még csak egy versenyen vagyunk túl, de máris ilyen kommentárok érkeznek.”

„Számomra ugrás volt az ismeretlenbe, amikor megérkeztem ehhez a csapathoz, amely addig éveken át gyengén teljesített. Ők nem élvezhettek olyan sikereket, mint mások, de mégsem panaszkodtak egyetlen egyszer sem amiatt, hogy szeretnék kiegyenlíteni az erőviszonyokat. Ehelyett a feneküket is szétdolgozták.”

„Csatlakoztam a csapathoz és sikerült előrelépéseket tennünk, mindent összeraktunk, és most mi vagyunk a legjobbak. Nem csak én dolgoztam, hanem a két gyárunkban lévő 1000 ember is éjt nappallá téve megtett mindent, hogy megépítse a legjobb autót. Mindezt pedig úgy tettük, hogy ugyanolyan erőforrásaink voltak és ugyanazok a szabályok vonatkoztak ránk, mint a többi csapatra. Erre pedig nagyon büszke vagyok.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: