DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Button nem érti, mi történt Alonso autójával

Jenson Button továbbra is hiszi, hogy biztonságos a McLaren autója, dacára annak, hogy a Fernando Alonso által leírt kormányproblémára máig sincs válasz. A spanyol szerint talán csak 10 év múlva lesz.

A Sepangba versenyzésre készen megjelent Alonso barcelonai balesetéről annyit árult el, hogy a kicsúszás előtt nehezen tudta elfordítani a kormányát. Ennek okát még mindig nem tudta felfedni a McLaren, a történet pedig sokak szerint ezáltal csak még zavarosabb lett. Amikor a paddockban megkérdezték Alonso csapattársát, Jenson Buttont, mikor tapasztalt legutóbb olyat, hogy nem létezett válasz az autó viselkedésére, sokat mondóan így felelt:

„Talán még a gokartos éveimben. Olyan sok szenzor van már az autónkon, és a csapat annyira tapasztalt a balesetek kivizsgálása során, hogy biztosan minden lehetséges intézkedést megtesznek a biztonság érdekében. Megnéztem a kormány adatait, de a véleményem nem változott. Továbbra is nyugodtan ülök be az autóba és vezetem azt” - nyilatkozta a brit.

button (2)



„Szerintem elég nappal és éjszaka állt a csapat rendelkezésére ahhoz, hogy átvizsgálják az adatokat, és semmi rendellenességet nem találtak. Semmi más módja nincs további információk gyűjtésének, hiszen mindent átnéztek, és nem látták probléma nyomát. De persze nem én ültem az autóban, szóval nem tudom, mit érzett Fernando. Én csak annyit tehettem, hogy ránéztem az adatokra, és mivel azt láttam, hogy semmi gond nincs az autóval, vezetek.”

A sajtótájékoztatón alaposan kifaggatott Alonso szerint elképzelhető, hogy a mai műszerekkel még nem lehet kimutatni bizonyos jelenségeket, ezért marad egyelőre rejtély, hogy mi is történt február 22-én Barcelonában.

„20 évvel ezelőtt az F1-ben még sok probléma azonosítására nem volt meg a technológia. Most is egész biztos, hogy nem veszünk észre valamit, de talán tíz év múlva, a fejlettebb technológiával már képesek lennénk rá” - elmélkedett a spanyol.

#

Egyedi külsővel és ajándékokkal is elérhető mostantól a Száguldás és Cirkusz 2014-2015. Az évösszefoglaló-beharangozó könyvet megvásárlóknak Monster Energy csomagot küldünk és egy nyereményjátékban is részt vesznek. További részletek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: