DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Barrichello: Elaludtam az Ausztrál Nagydíjon

A korábbi F1-es bevallotta, nem tudott ébren maradni a szezonnyitó futamon. A kis Piquet nem is akarta megnézni. A korábbi versenyzők nincsenek jó véleménnyel az új idény kezdetéről.

A brazil Globo televízió gondolta úgy, megkérdezi hazája egyik legismertebb korábbi Formula-1-es versenyzőjét, Rubens Barrichellót, hogyan vélekedik a 2015-ös szezont nyitó Ausztrál Nagydíj történéseiről. A 42 éves pilóta – aki legutóbb Michael Schumacher bajnoki címeinek jogosságát kérdőjelezte meg –, azonban nem tudott érdemi választ adni.

„Próbáltam nézni, de eljutottam arra a pontra, ahol már nem tudtam ébren maradni” – vallotta be Barrichello. Nem tudjuk pontosan, hol tartózkodott a brazil a verseny idején, de amennyiben Sao Paulo-i otthonában, éjszaka 2-kor kellett bekapcsolnia tévéjét – ebben az esetben megértjük, hogy ösztönei eluralkodtak rajta.



A királykategóriában három évet eltöltő Nelson Piquet Jr. meg sem tekintette a futamot, de tájékozódott az eseményekről. „Nem láttam a versenyt, de hallottam róla, és szomorú, hogy csak 15 vagy 16 autó volt ott rajtnál. Gyalázat, hogy a Formula-1 ezen a szinten van. Azt akarjuk, hogy a régi önmagához térjen vissza, amikor versenyképes volt, sok nagyon erős autóval” – nosztalgiázott Piquet.

A McLarennel futamokat nyerő John Watson szokása szerint nem fogalmazott kíméletesen. „A sportnak, akár az azt kormányzó FIA-nak vagy CVC-nek le kell ülnie, és megkérdeznie: Mit csinálunk? Mit akarunk elérni? És elérjük-e?” – mondta a Daily Mailnek.

#

Egyedi külsővel és ajándékokkal is elérhető mostantól a Száguldás és Cirkusz 2014-2015. Az évösszefoglaló-beharangozó könyvet megvásárlóknak Monster Energy csomagot küldünk és egy nyereményjátékban is részt vesznek. További részletek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: