DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Foghíjas évkezdés - Melbourne-i statisztikák

Mikor álltak rajthoz legutóbb ilyen kevesen egy szezonnyitón? Milyen hasonlóság van Vettel és Schumacher ferraris debütálása között? És milyen szempontból lett máris a legjobb brazil Felipe Nasr?

Mint az idén nagyon hamar kiderült, a Mercedes nem fejezte be a dolgát a tavalyi év végén, csupán félbehagyta azt - most viszont mindent ugyanazon a szinten folytattak, beleértve a rekordgyártást is. Lewis Hamilton 34. győzelmével és 39. pole-jával tovább erősítette 5., illetve 4. helyét a vonatkozó ranglistákon, és ha a csapata dominanciája megmarad, jó eséllyel mindkét tabellán már idén beéri Sebastian Vettelt.

A Mercedes egyúttal 30. F1-es győzelmét ünnepelte, ami zsinórban már a 8. számukra, hiszen a tavalyi Olasz Nagydíj óta senki nem állt az útjukba. Itt egy komoly rekorddöntés kapujában állnak, ami tavaly még nem sikerült nekik: az egy csapat által egyhuzamban megnyert legtöbb futam száma 11, amit a McLaren ért el az 1988-as Brazil és Belga Nagydíj között. A Mercedes már Bahreinben beállíthatja, Spanyolországban pedig felül is múlhatja ezt az eredményt.

aus (4)



A brackley-i gárda egyúttal zsinórban 20. dobogós helyezését gyűjtötte, de ebben a tekintetben még hosszú út áll előttük, ha a Ferrari elképesztő 53 futamos rekordjának megdöntésére fáj a foguk a 2000-es évek elejéről.

Mivel Hamilton nem vágyott az 1-es szám használatára, ez volt az első futam az 1994-es szezonzáró Ausztrál Nagydíj óta, amelyen nem állt rajthoz 1-es számú autó. Abban az évben a bajnok Williams rendhagyó módon a 0 és 2 számokat kapta, mivel az előző év bajnoka, Alain Prost már nem vett részt az új szezonban. Most Melbourne-ben ráadásul 2-es rajtszámú autót sem láthattunk, mivel idén sem választotta azt senki. Legutóbb olyan, hogy az 1-es és a 2-es is hiányzott, 1994-ben Monacóban történt, amikor a Williams csak egy autót indított Ayrton Senna tragédiája miatt.

Sebastian Vettel jól kezdett új csapatánál, ráadásul egy szép sorozatot is folytatott, hiszen a Ferrari előző két frissen érkező pilótájához hasonlóan ő is dobogóra tudott állni a velük teljesített első futamán. Kimi Raikkönen 2007-ben és Fernando Alonso 2010-ben ráadásul győzelemmel mutatkozott be, de ez a némettől most irreális elvárás lett volna. Van egy érdekes hasonlóság Vettel és Michael Schumacher ferraris debütálása között is, ugyanis mindkét német a 4. helyre kvalifikált és a 3. pozícióban ért célba az első befejezett versenyén a Scuderiával (Schumachernél ez az év második versenye, hiszen az elsőn kiesett - viszont azon is negyedikként rajtolt, és a harmadikon haladt, amikor fékei meghibásodtak).

aus (5)

Felipe Nasr, Marcus Ericsson és Carlos Sainz révén három pilóta is első alkalommal szerzett pontot a futamon. Ritka eset, hogy ilyen sok új pontszerzőt hozzon egy verseny, legutóbb 2005-ben az USA Nagydíjon fordult ez elő, bár az különleges helyzet volt, hiszen összesen 6 autó rajtolt el, ami soha vissza nem térő lehetőséget adott a Jordan és a Minardi versenyzőinek. Ahhoz, hogy egy „normál” futamot találjunk ennyi új pontszerzővel, az 1991-es San Marinói Nagydíjig kell visszamennünk, ahol Jirky Jarvilehto, Mika Hakkinen és Julian Bailey végeztek első alkalommal a legjobb hat között - hiszen akkoriban csak ennyien kaptak pontot.

A Sauber egycsapásra kikeveredett a 2014-es gödörből, megszakítva rekordhosszúságú, 19 futamon át tartó pontnélküli sorozatát, ráadásul a konstruktőri tabella 3. helyére ugrott, ahol legutóbb nem is olyan régen, 2012-ben állt egy hasonlóan erős nyitány után. Két pilótájuk azonban még különlegesebb sikert ért el saját hazájának.

Marcus Ericsson az első svéd pontszerző lett az 1989-es Portugál Nagydíj óta, ahol Stefan Johansson ért el valószerűtlen dobogót az Onyx csapattal. Amikor ez történt, Ericsson még a világon sem volt, így egy igazán hosszú sorozatnak vetett véget a tavaly sokak által lesajnált svéd.

Az 5. helyen befutó Nasr pedig azzal büszkélkedhet, hogy mostantól övé minden idők legerősebb brazil debütálása. Ő hazájának 31. pilótája, aki bemutatkozhatott az F1-ben, és akármilyen gazdag is Brazília történelme a sportban, senkinek nem sikerült ilyen erősen kezdenie. Az eddigi legjobb brazil debütáló eredmény a 7. hely volt, amit Wilson Fittipaldi 1972-ben Jaramában, Chico Serra pedig 1981-ben Long Beach-en produkált.

aus (6)

És amiről a tél folyamán már mindenhol unásig beszéltek, most végre bekövetkezett: Max Verstappen minden idők legfiatalabb F1-es pilótájává vált 17 évesen és 170 naposan. Ezzel rengeteget, majdnem két évet faragott Jaime Alguersuari eddigi rekordjából, és ameddig a szuperlicenszek megszerzésére vonatkozó 18 éves korhatár érvényben marad, addig biztosan nem is fogja ezt senki elvenni a fiatal hollandtól. Vele és Sainzzal pedig a Toro Rosso a valaha volt legfiatalabb pilótapárossal rukkolt elő.

Verstappen ugyan végül nem láthatta meg a kockás zászlót, hiszen műszaki hiba miatt a 32. körben kiesett a 8. helyről. Bár nem teljesen azonos, de hasonló ez apja, Jos debütálásához az 1994-es Brazil Nagydíjon: az idősebb Verstappen akkor a 34. körben, a 9. helyről adta fel a versenyt egy baleset miatt.

A mezőnyben két pilóta is van, aki elmondhatja magáról, hogy mindkét Verstappen ellen versenyzett már az F1-ben. Jos ugyanis 2003-ban vonult vissza, akkor pedig már Jenson Button és Kimi Raikkönen is a mezőnyben volt - hasonlóan Fernando Alonsóhoz, aki várhatóan hamarosan szintén feliratkozik erre a listára. Alonso melbourne-i távollétével egyébként immár Button az, aki a legrégebb óta nem hagyott ki futamot: a brit a 2005-ös Francia Nagydíj óta mindenhol elrajtolt, illetve a 2005-ös Európa Nagydíj óta mindenhova kvalifikált.

aus (3)

Az Ausztrál Nagydíj a részvevők alacsony számáról marad emlékezetes: bár a Manorral együtt 20-an neveztek, ami több volt az előzetes várakozásoknál, végül különféle okokból csak 15-en voltak ott a rajtrácson. A két legutóbbi eset, amikor ennél kevesebben rajtoltak el, bojkottok során történt: tíz éve Indianapolisban ugyebár csak hatan voltak ott a startnál, és 1982-ben Imolában is csak tizenhárman. A legutóbbi olyan szezonnyitóhoz pedig, amely legalább ilyen kevés résztvevővel indult el, egészen az 1958-as Argentin Nagydíjig kell visszamenni - az csupán 10 résztvevővel indult el.

A hétvégén Melbourne-ben a további négy kieső azt jelentette, hogy mindössze 11-en látták meg a kockás zászlót. Ilyen kevés célba érkező F1-es futamon nem volt a 2008-as Ausztrál Nagydíj óta, amelyet mellesleg szintén Lewis Hamilton nyert meg.

A McLaren Hondával való újraegyesülése finoman szólva sem kezdődött jól, és néhány csúnya negatív rekorddal zárult számukra az első futam. Soha nem fordult ugyanis még elő, hogy a csapat két autója az időmérőn az utolsó két helyre kvalifikáljon a résztvevők közül. Végül a futamon csak Jenson Button tudott elrajtolni, de ő is két kör hátránnyal ért célba. Legutóbb a 2002-es Brit Nagydíjon fordult elő, hogy egy McLaren két kört kapjon egy versenyen, akkor David Coultharddal az elrontott gumitaktika tolt ki.  

Ha Ausztráliába utazik a mezőny, egy dolog biztosra vehető: Pastor Maldonado nem fog célba érni. A venezuelai idén ötödik évét kezdte az F1-ben, de eddig mind az öt alkalommal kieséssel zárult a futama. Furcsa módon ugyanígy nem látta még meg soha a kockás zászlót a következő verseny helyszínén, Sepangban, illetve Monacóban sem - érdekes lesz figyelni, hogy ezen a két pályán meg tudja-e majd törni az őt sújtó átkot.

 aus (2)

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: