DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

„A szezon elején a Ferrarival fogunk csatázni”

Erre számít a Williams F1-es istálló vezető tesztmérnöke, Rod Nelson, aki szerint az utolsó barcelonai kollektív teszten a körülmények elrejtették a Ferrari valós erejét, a maranellóiak ugyanis közelebb állnak hozzájuk, mint azt a köridők mutatták.

„Azt hiszem, Sebastian (Vettel) túl keményen megnyomta a szuperlágyon futott leggyorsabb körének az elejét, és mire a kör feléhez ért, már teljesen megette a gumikat. Ezért én arra számítok, hogy a Ferrari közelebb lesz hozzánk, mint azt az utolsó teszt időeredményei mutatták. Biztosra veszem, hogy a szezon elején velük fogunk harcolni” – mondta el a Williams mérnöke.



A kérdés csak az, hogy vajon hányadik helyért fog zajlani ez a csata, és a gyári Mercedesekkel felvehetik-e a versenyt. „A Mercedes hihetetlenül erősnek tűnik, hiszen lágy gumikon jobb időket futottak, mint mi vagy a többiek szuperlágyakon. Biztos vagyok benne, hogy a tempójuk láttán sokan visszább vettek idei célkitűzéseikből. Mi mindenesetre biztosan kétszer is meggondoljuk, mielőtt hangzatos célokkal kezdünk el dobálózni, de azt azért ki merjük jelenteni, hogy elvileg dobogós helyezésekért kellene harcolnunk.” 

Nelson ezt követően azt is elmondta, hogy a 2013-as év csalódást keltő konstruktőri 9. helye után tavaly kevesebbet mertek kockáztatni, és főleg az év elején a biztos pontszerzésekre mentek rá, de idén a 2014-es sikereken felbuzdulva ez már az év legelső futamától kezdve másképp lesz. „Idén talán kevésbé fogunk ódzkodni a kockázatvállalástól. Megütünk egy bizonyos teljesítményszintet, amiről ugyan még nem tudjuk, hogy mire lesz elég, de sejtésünk azért van róla. Többé-kevésbé nyugodtak lehetünk afelől, hogy a versenyek java részén az erős pontszerző helyekért fogunk harcolni” – fogalmazott a Williams szakembere. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: