DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Rosberg: Pluszt ad, hogy legyőztem Hamiltont

A Mercedes német pilótájához fűződik a második barcelonai teszt legjobb köre. Már most figyelmeztetett, az F1-es Ausztrál Nagydíjon sok gondot okoz majd az egyik gumikeverék.

A tesztelés utolsó napját Valtteri Bottas zárta az élen, Nico Rosberg 2,123 másodperc lemaradással csupán a hetedik helyen zárt, az ellendrukkereknek azonban nincs okuk a kárörömre: pénteki 1:22:792-es lágy gumis idejével így is ő futotta meg a négy nap legjobbját. Több mint két tizedmásodperccel legyőzte Lewis Hamiltont, amit sikerként könyvel el.

„Boldog vagyok, hogy én voltam a leggyorsabb, jobb, mint nem a leggyorsabbnak lenni!” – kezdte mondandóját egy örök érvényű bölcsességgel. „Nem jelent ez túl sokat a tesztelés során, de megadja azt a kis extrát. Hasznos dolog. Elégedett vagyok a téllel. Jó munkát végeztünk a kocsi fejlesztésével. Nem mondom azt, hogy a többiek nem voltak szintén gyorsak, de optimista vagyok az első néhány futamot illetően, mivel jó autónk van.”



Rosberg kiemelte, a Mercedes célja a tesztelés során a megbízhatóság javítása volt. „Igazi kihívás minden csapat számára tökéletessé tenni ezeket az autókat, ez volt a gyengeségünk az elmúlt évben. Ezen kellett javítanunk idén. A jó úton haladunk, de még túl korán van a szezonban. Azt hiszem, ez jelenti számunkra az egyik legnagyobb feladatot” – idézi a németet a MotorSportTalk oldal.

Lassú mai ideje ellenére pozitívan nyilatkozott a napról, amely során 148 kört teljesített. „A mai csodálatos nap volt a tesztelés szempontjából, mivel a körülmények egészen állandóak voltak. Ez volt a legmelegebb nap. Végig ugyanazon a szinten tartottuk az üzemanyagot, és a beállításon és hasonlókon dolgoztunk. A lágy gumin mentem a végén, mert Melbourne-ben is ott lesz ez az abroncs, és nagyon sok problémát fog okozni. Nagyon hamar szétesik” – árulta el a GPUpdate.net-nek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: