DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Perez: Az első pár verseny még teszt lesz

Ez a hátulütője, hogy a Force India csupán két és fél napot tudott tesztelni új F1-es autójával tizenkettő helyett. Perez azonban elfogadja, ahogyan a körülmények alakultak, és látja a pozitívumokat is.

Az indiai illetőségű istálló nem készült el időben új autójával, a 2015-ös konstrukció, a VJM08 így csak péntek déltájban tudta megtenni első köreit Barcelonában – két és fél napjuk jutott elvégezni azt a munkát, amelyet mások három teljes teszt során osztottak be. A csapat mexikói versenyzője, Sergio Perez számára egyedül a mai nap állt rendelkezésre, hogy megismerkedjen a modellel, a versenyző elmondása szerint el is lehet felejteni, hogy az első futamokon versenyképesek lesznek.

„Mindig is izgatott voltam, hogy felfedezzem az új autót. Jó volt, hogy összehasonlítása alappal rendelkeztem a tavalyiról” – idézi a crash.net Perezt, aki egy héttel ezelőtt még a 2014-es masinával körözgetett ugyanezen a pályán, azt vetette be a Force India az utód távollétében. „Mivel csak két napunk jutott az autóval, pár lépéssel le vagyunk maradva, ez a realitás, amit nem titkolhatunk. Azt hiszem, ígéretes kezdet volt. Egy pár versenyt igénybe fog venni, amíg felvesszük a tempót.”



Perez, aki hatodik eredményt ért el és 130 kört futott ma, úgy érzi, a Kínai Nagydíjon lehetnek először versenyképesek. „Valami, ami magabiztosságot ad nekem, és ami miatt kissé kényelmesebben érzem magam, az az, hogy volt egyértelmű irányunk, hol kell fejlesztenünk az autón, és milyen lépéseket kell megtennünk. Sok munka áll még előttünk.”

„Minden nappal és minden edzéssel rengeteget tanulunk az autóról, aerodinamikai térképek, hasmagasság terén. Sok ilyen van a Formula-1-ben. Amit viszont el kell mondanom, jól haladtunk ezekkel a lépésekkel, és ismertük az irányt, amerre menni akarunk. A Formula-1 arról szól, hogy alkalmazkodni kell ahhoz, ami jön. Egyetlen nappal a hátam mögött érkezek Melbourne-be, ami nem ideális, de ez van, a legjobbat kell kihozni a helyzetből.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: