DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Bottas az élen a szuperlágyas körök reggelén

Az előszezon utolsó tesztnapja kezdődött meg március elsején, s a délelőtt változatos programokat hozott a csapatok között. A Red Bull piros zászlót okozott, a McLarent újabb probléma hátráltatta.

Ez a nap is eljött, ma az utolsó, 12. téli tesztnapnak vágott neki a mezőny Barcelonában, két hét múlva ilyenkor pedig már a szezonnyitó végeredményét is tudni fogjuk. A csapatok többsége így immár az utolsó simításokat, kísérleteket végzi, de persze még mindig vannak olyanok, akiknek jót tenne, ha még néhány napig eltartana a tesztszezon.

bottás valter



A McLaren például mindenképpen közéjük tartozik, hiszen ismét jelentős csúszással kezdtek. A csapat közleménye szerint rendszerellenőrzések miatt nem léptek azonnal pályára, az Autosport pedig úgy tudja, egy szenzorral akadt probléma az MP4-30-asban, ami a motor kivételét is igényelte. Ennek köszönhetően Jenson Button csak a délelőtti etap utolsó perceiben tudta megkezdeni a munkát, és egyelőre két kör áll a neve mellett.

Bizonyára örülne a hosszabb gyakorlási időnek Sergio Perez is, aki a csak most pénteken bevetett új Force Indiába ma, a tesztek legutolsó napján tudott először beleülni - eddig 54 kört tett meg a meglepően kevés kezdeti problémával szembesülő autóval, ami a 4. helyre volt elég számára.

A mexikói ugyanúgy a szuperlágy gumikat használta, mint az előtte végző három versenyző, akik egy-egy rövid etap során az autó képességeinek határait feszegették. Közülük a leggyorsabb Valtteri Bottas volt, aki 1:23,063-as kört ért el a Williamsszel, és ideje csupán 41 ezreddel marad el Lewis Hamilton tegnap felállított barcelonai etalonjától - az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a Mercedes abban a körben lágy gumikkal haladt.

A második helyre Sebastian Vettel érkezett meg a maga szuperlágyas körén, de ő már négy tizeddel van Bottas mögött, míg Felipe Nasr ugyanilyen keveréken a harmadik, egyúttal pedig a legtöbb kör is az ő nevéhez fűződik, hiszen már 73-nál jár.

A Mercedes legjobb ideje egyelőre közepes keverékeken született, ennek köszönhetően áll Nico Rosberg az 5. helyen két másodperces hátrányban.

Eddig egyetlen piros zászlós megszakításra volt szükség, amikor a délelőtt első felében Daniel Ricciardo autója állt meg a célegyenesben, éppen csak miután kigördült a bokszutcából - a Red Bull-ban az ERS ment tönkre.

 

Az utolsó tesztnap délelőttjének eredménye:  

# Versenyző Csapat Idő Hátrány Kör
1. Valtteri Bottas Williams 1:23.063   46
2. Sebastian Vettel Ferrari 1:23.469 +0.406 52
3. Felipe Nasr Sauber 1:24.023 +0.960 72
4. Sergio Perez Force India 1:25.113 +2.050 54
5. Nico Rosberg Mercedes 1:25.186 +2.123 69
6. Max Verstappen Toro Rosso 1:26.267 +3.204 49
7. Daniel Ricciardo Red Bull 1:26.587 +3.524 10
8. Pastor Maldonado Lotus 1:28.272 +5.209 35
9. Jenson Button McLaren - - 2
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: