DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Sosem bízza el magát a Mercedes

Várjuk már, hogy egy megszólalásukban hatalmas fölényükről és a tavalyi F1-es sikerek megismétlődéséről beszéljenek. A motorrészleg főnöke nem erről nyilatkozott.

Andy Cowell a Mercedes brixworthi motorrészlegének vezetője – maga az istálló főhadiszállása Brackley-ben található –, az ő irányítása alatt készültek a 2014-es V6-os hibrid erőforrások, amelyek mind a gyári csapat, mind a partneralakulatok remek eredményeiben közrejátszottak. Már az alap is kiváló, a motorfejlesztésre vonatkozó szabályok értelmében pedig a Mercedes tovább is növelheti fölényét – Cowell azonban épp arra mutatott rá, hogy az ellenfelek akár be is érhetik őket.



„A szabályok mindenkinek ugyanazok, ezért mindenki ugyanolyan eséllyel indul. Nem látom okát, miért ne építhetnének a riválisok olyan jó motort, mint a miénk” – érvelt a szakember a német Auto Motor und Sportnak. „Természetesen mi sem ülünk ölbe tett kézzel, de minél jobban állsz fejlesztés terén, annál kevesebb a lehetőség a fejlődésre. Másrészről azonban azt is megtanultuk, hogy a Formula-1-es motorok esetében nincsenek határok.”

„A Ferrari és Renault magasabbra fog célozni, mint ahol mi most vagyunk” – tért ki a riválisokra Cowell. „A Honda valamelyest ismeretlen, de a japán gyártó képességeit nem szabad alábecsülni. Nagy lépést fogunk megtenni előre, de nem garantálhatom, hogy ez elegendő lesz a konkurencia ellen.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: