DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Bemutatták a Toro Rosso tizedik F1-es autóját

Kevesebb mint egy nappal a jerezi kollektív teszt kezdete előtt végre sor került az első hagyományos autóbemutatóra: a Toro Rosso STR10 kódjelű versenygépét a gyakorlás helyszínén leplezték le.

Bár a Toro Rosso a hetedik F1-es csapat volt idén, mely leleplezte autóját, tulajdonképpen ez volt az első „igazi” bemutató, hiszen az eddigiek rendszerint online, legtöbbször számítógéppel renderelt képeket mutattak be idei versenygépeikről, míg az egyedüli kivételt jelentő Force India bevallottan a kissé átalakított tavalyi autójára pakolta fel idei festését.

Ez persze részben igaz a Toro Rossóra is, hiszen az elmúlt órák hírei már arról szóltak, hogy a most leleplezett autó egy átmeneti konstrukció, míg a tényleges 2015-ös versenygép csak a barcelonai gyakorláson érkezik majd. Az viszont tény, hogy a most bemutatott, számos új elemet tartalmazó autó pályára is gördül majd a holnap kezdődő teszten.

A Toro Rosso tavaly Sebastian Vettel távozása óta legjobb eredményét érte el, ami az összetettbeli helyezést illeti, hiszen hetedikként zártak a bajnokságban – pontszámban viszont legfeljebb átlagos volt a teljesítményük. Ettől függetlenül nem volt okuk elégedetlennek lenni, hiszen a négy Renault-motoros csapat közül a második helyen végeztek a Lotust és a Caterhamet megelőzve, s jóval több pontot gyűjtöttek, mint a mögöttük záró négy istálló összesen.

Az idei évnek története során először, s a mezőnyből egyedüliként két újonccal vág neki a faenzai istálló: minden idők legfiatalabb F1-es versenyzője, Max Verstappen, s a tavalyi WSR-bajnok Carlos Sainz a királykategória valaha volt legfiatalabb párosát alkotják.

Nem sokkal a bemutató előtt James Key technikai igazgató elmondta, hogy az autó még sokat változik Melbourne-ig, részletes nyilatkozata itt olvasható. Carlos Sainz azt emelte ki, hogy mindössze hat napja lesz beleszokni az F1-be, míg Max Verstappen úgy érzi, hogy a vasárnapi első nap lesz számára a legnehezebb, hiszen nem ülhet autóba... Franz Tost csapatfőnök pedig arról beszélt, hogy a csapat idén eddigi legjobb szereplését érheti el, jobbat, mint hét éve Sebastian Vettellel...

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: