DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A GP3 bajnoka kerül Susie Wolff helyére

A Williams délelőtt hivatalos közleményben jelentette be, hogy szerződtette a GP3 tavalyi bajnokát, Alex Lynnt, aki a hírek szerint a Toro Rosso F1-es üléséért is harcban volt. Búcsú az akadémiától.

A Williams közleményben jelentette be, hogy a GP3 bajnoka, Alex Lynn csatlakozik az istállóhoz mint development driver, azaz abba a pozícióba érkezik, amit korábban Susie Wolff töltött be, mielőtt Felipe Nasr távozását követően előléptették tesztpilótává. A korábban a Red Bull Akadémiához tartozó Lynn főként a szimulátorban fog dolgozni, de májusban autóba is ülhet majd.

lynn_14



A 21 esztendős Lynn nagyszerű utánpótlás-karriert tudhat magáénak. 2011-ben a nagy presztízsű brit Formula Renault-bajnokságot rekordot jelentő 12 győzelemmel nyerte meg, s év végén az Autosport magazin is kitüntette őt teljesítményéért. 2013-ban legjobb újoncként harmadik lett az F3-as Európa-bajnokságban, majd megnyerte a Makaó GP-t, tavaly pedig szintén újoncként nagy fölénnyel lett a GP3 bajnoka.

A korábban a Red Bull utánpótlásprogramjához tartozó Lynn, aki Ocon, Gasly és Vandoorne mellett a legígéretesebb fiatal tehetségnek tűnik az F1 felé vezető úton, idén az egyik élcsapata, a DAMS színeiben versenyez a GP2-ben. A Williams azt is megerősítette, hogy a májusi barcelonai teszt egyik napján ő kapja meg az FW37-et.

„Brit csapatként mindig figyeltünk a kiemelkedő hazai tehetségekre, Alexre a GP3-ban mutatott lenyűgöző teljesítménye miatt figyeltünk fel” – nyilatkozta Claire Williams Lynn bejelentése kapcsán. „Érdemei alapján választottuk ki, és biztosak vagyunk benne, hogy Felipe, Valtteri és Susie mellett Alex is fontos szerepet játszik majd az FW37-es folyamatos fejlesztésének biztosításában.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: