DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Wolff már magyarázza megjegyzését Alonsóról

A Mercedes-főnök korábban olyan kijelentést tett, Fernando Alonsót szerződtetné csapatába, ha Lewis Hamilton távozna. Amiből akár az a következtetés vonható le, hogy nem is akarja az F1-es világbajnok maradását.

„Ha viszont ez nem lesz lehetséges” – mondta ominózus nyilatkozatában Wolff Lewis Hamilton szerződéshosszabbítására utalva, akinek kontraktusa az idei év végén lejár –, „akkor Alonso jelenti az elsődleges alternatívát, a második pedig Bottas.”

Akik azonban csak a mondat második felére figyeltek fel, úgy gondolhatják: Hamilton, akinek már az előző szezon közepe óta beszélnek hosszabbításáról, de továbbra sem került rá sor, nem véletlenül nem írta alá az új megegyezést. A csapat inkább Fernando Alonsót szeretné soraiban tudni. Wolff a Sport Bildnek adott nyilatkozatában megmagyarázta korábbi kijelentését.



„Mindig jó felkészülni minden lehetőségre. Az alternatívák mindig fontosak. De ezek alternatívák, nem prioritások.” A német lap tudni véli, hogy Alonso McLarennel való szerződésében egy kilépési záradék található, amely lehetővé tenné a Mercedeshez csatlakozást. „Ezt nem kommentálhatom” – mondta Wolff.

Nem meglepő módon egyúttal megdicsérte Hamiltont és másik versenyzőjét, Nico Rosberget is, kiemelve, mennyire elégedett velük. „Azért nem egyeztünk még meg, mert nem ültünk le tárgyalni. Az előző szezon végén nem akartuk megzavarni Lewis koncentrációját. Most nyaral, majd a közeljövőben leülünk. Annyit mondhatok, hogy mindkét fél hosszabbítani szeretne. Számunkra Lewis és Nico a legerősebb versenyzői kombináció, evégett nincs okunk bármin is változtatni. Lewis jól érzi magát a csapatban. Mi a legjobb autót adjuk. Ez közös jövőért beszél.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: