DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Nemzetek rangsora - Honnan érkezik az utánpótlás?

Azt nem nehéz megtippelni, hogy a jövő F1-es pilótái közt melyik ország fiainak van a legtöbb esélye helyet találni. A brit uralom az FIA kimutatása szerint motorsport-fronton töretlen, de az már nagyon is érdekes, kik követik a szigetország fiataljait.

04_Toro Rosso - Verstappen_01_resize_resize



A Formula-1-ben a történelmi távlatokat tekintve igen változó képet mutat az, hogy mely országokat képviseli a legtöbb pilóta a mezőnyben, legfeljebb a britek viszonylag nagy létszámú jelenléte tekinthető állandónak. A többi nemzet esetében viszont erősen változó a kép, a franciáknak és az olaszoknak is voltak „nagy korszakaik”, az elmúlt évezredben viszont mindkét ország évekre pilóta nélkül maradt: előbbi 2010-11-ben, míg utóbbi 2011 vége óta nem képviselteti magát a száguldó cirkusz mezőnyében. Az idei szezonban a németek kiemelkedtek a mezőnyből négy állandó versenyzővel, mögöttük a britek és a franciák következtek három-hárommal, míg a többi országnak legfeljebb két pilótája volt.

Az FIA hivatalos magazinja nemrégiben arról készített kimutatást, hogy hogyan alakulnak ezek a tendenciák az európai utánpótlás-sorozatokban. Az elmúlt öt évet vették alapul, s a statisztika elkészítéséhez a GP2-t, a GP3-at, a WSR 3.5, illetve kétliteres sorozatát, valamint a legerősebb F3-as szériát használták fel –2010 és 2012 közt a brit F3-at, az elmúlt két évben pedig az FIA által szervezett Európa-bajnokságot.

Az elmúlt öt évben az öt említett sorozat valamelyikében összesen 53 ország versenyzői szerepeltek legalább egy alkalommal. A britek aligha meglepő módon kiemelkednek a „mezőnyből”, hiszen minden egyes évben legalább egy tucattal több versenyzőt adtak e szériáknak, mint bármely más ország.

03_F3_03_resize

Mögöttük viszont jóval változatosabb a helyzet, elég csak a spanyolokat említeni, hiszen 2010-ben még a második legnépesebb kontingens volt az övék, azóta viszont egyszer sem kerültek még csak az első öt közé sem. Egy évvel később a hollandok „ugrottak be” a legjobb ötbe tizenhárom versenyzővel, 2013-ban Svájc bukkant fel az ötödik helyen egy szezon erejéig, míg idén a dánok a negyedik helyre értek oda – holtversenyben az olaszokkal, ami néhány éve még elképzelhetetlen lett volna.

Három nemzet, a britek, a franciák és az olaszok minden évben ott voltak az első öt közt, a maradék két helyen pedig az említettek mellett a nagy hagyományokkal rendelkező brazilok és az autósportra egyre többet áldozó oroszok osztoztak. Érdekes, hogy utóbbiak az elmúlt három esztendőben pontosan ugyanannyi, tizenkét versenyzőt szerepeltettek az öt szériában, de míg ez 2012-ben még csak az ötödik helyre volt elegendő, idén már a másodikra.

A legújabb trendek ugyanis azt mutatják, hogy a hagyományos nagy nemzetek létszáma az öt szériában rohamosan esik: 2013 és 2014 közt a britek 11, a franciák 7, az olaszok 6 versenyzőt „veszítettek”, egyetlen év leforgása alatt harmadával, 71-ről 47-re csökkent összesített létszámuk. Ezt jórészt az okozza, hogy e sorozatok mezőnyei színesebbek, mint valaha: 2014-ben az öt szériában összesen 42 ország versenyzői álltak rajthoz, amire sosem volt példa korábban.

Pat Symonds_06_resize

A britek jelenléte természetesen az elmúlt öt szezont összesítve is kimagasló: közel kétszer annyi versenyzőjük volt, mint a második helyezett franciáknak. A harmadik helyen az olaszok, a negyediken a brazilok, az ötödiken az oroszok következnek. Az évi nyolcversenyzős átlagot a hollandok, a spanyolok és a svájciak érik még el, a németek viszont az amerikaiakkal holtversenyben csak a kilencedik helyen állnak ebben az összevetésben.

Magyarország Dél-Afrika és az Egyesült Arab Emirátusok oldalán a középmezőny végén található ebben az összevetésben négy részvétellel, természetesen ezek mindegyike Kiss Pál Tamás érdeme…

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: