DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Mit szeretne a Lotustól az új tesztpilótájuk?

Jolyon Palmer, a GP2 2014-es bajnoka nemrég landolt a Lotus teszt- és tartalékpilótai ülésében, és meg szeretné győzni leendő munkaadóját, hogy ő a megfelelő választás egy 2016-os versenyzői ülésre.

2012 óta nem sikerült a Forma-1-be lépnie a GP2 aktuális bajnokának, és ez a tendencia idén is folytatódni fog. Igaz, Davide Valsecchi 2013-as szerepvállalásához hasonlóan Jolyon Palmer is állást kapott a Lotusnál harmadik pilótaként, de az olasz esetéből tanulva sokkal nagyobb benyomást szeretne tenni az enstone-iakra. Sokan emlékszünk még rá, hogy amikor Kimi Raikkönen lesérült 2013 végén, Heikki Kovalainen kapta meg a megüresedő pozíciót a tehetséges olasz helyett.

Palmer nem bánkódik, hogy tíz év után először nem fog versenyezni, és minden erejével azon lesz, hogy bizonyítsa tehetségét – nem mintha ezt a GP2-ben nem tette volna meg. „Tavaly nyáron kezdődtek meg a tárgyalások több lehetséges csapattal is, év végére pedig be akartam biztosítani, hogy én vezethetem a Force Indiát az utolsó teszten, Abu Dhabiban. Folyamatosan kapcsolatban álltam velük, majd egyszer csak megkeresett a Lotus. Gyorsan egymásra találtunk, hiszen biztosítottak róla, hogy vezethetek majd 2015-ben” – mondta a brit versenyző a formula1.com-nak adott interjújában.



„Nem csak pénteken kapok majd lehetőséget, de ott leszek az eligazításokon és a megbeszéléseken is. Mindent megteszek azért, hogy felkészüljek 2016-ra. Ebben az esetben nem igazán voltak kétségeim afelől, hogy egy harmadik pilótai állás is jól jöhet, melynek annyi a kulcsa, hogy minél több kilométert tegyek majd meg az autóban.”

A 24 éves pilóta kifejtette véleményét arról is, hogy nem volt elég megnyernie a GP2 tavalyi szezonját. „Többször gondoltam erre évközben, hiszen eszembe jutott Fabio [Leimer] és Davide [Valsecchi] esete is. Ezért azon voltam, hogy ne csak nyerjek, hanem domináljak. Úgy vélem, ez sikerült, hiszen 3 futammal a vége előtt már bajnok lettem – ilyenre utoljára Romain Grosjean volt képes.”

Palmer szerint megérte a Lotushoz csatlakoznia, nem csak a 2016-os, esetleges versenyzői ülés miatt. „Tavaly elképesztően rossz szezont futottak, de még mindig ugyanabban a gyárban dolgoznak, melyekben a világbajnoki sikereket és győzelmeket készítették elő. A Mercedes-motor nagy fejlődést ígér, s bár a következő hetek eldöntik, hogy mi vár ránk, mindenki magabiztos a jövőt illetően – én is csak a Lotusra akarok koncentrálni.”

2014-ben Felipe Nasr is ott volt Palmer legyőzötteinek listáján, a brazil mégis megkapta a Sauber egyik versenyzői ülését – ám ez nem keseríti el a britet. „Nem gondolok arra, hogy mások mit tesznek, vagy mit nem. A saját dolgomra fókuszálok, arra, hogy a legjobbat hozzam ki a lehetőségeimből, és hogy megkapjam érte a jutalmam. Általánosságban vagyok egy picit irigy a mezőnyre, hiszen a versenyzés az, amit igazán szeretnék csinálni.”

Jolyon édesapja, Jonathan 1983 és 1989 között 80 F1-es versenyt teljesített, de a fiatalabbik Palmer szerint csak a lelki támogatás volt az, amit édesapjától kapott. „A vezetési stílusomat és a más csapattokkal való kapcsolatomat egyáltalán nem befolyásolta” - mondta a GP2 titulusát tavaly négy győzelemmel elhódító horshami srác.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: