DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A Force India nagyon hasonló lesz elődjéhez

A VJM08 valójában a VJM07 javított és finomított változata lesz. Épp a tavaly elért F1-es eredmények miatt bizakodók az istállónál, habár csúszásuk elsőre aggasztónak tűnhet.

A Force India történetének legjobb szezonját futotta 2014-ben, a bajnokságban hatodik helyet szereztek, különösen az idény első fele bizonyult erősnek, amely során Sergio Perez Bahreinben a dobogóra állhatott, Nico Hülkenberg pedig néhány futam után még a bajnokság harmadik pozícióját foglalta el. A szabályok nem változtak radikálisan a tél folyamán, kivéve az orra vonatkozó előírásokat. Ebből kifolyólag különösen extrém különbség sem várható az idei és tavalyi autó között.

„Egészen más kihívásokkal néztünk szembe, mint 2014-ben” – idézi a crash.net Andrew Greent, az istálló technikai igazgatóját. „Tavaly teljesen új erőforrás és előírások érkeztek, ezért ahhoz is hatalmas munka kellett, hogy az autó az első versenyre eljusson. Idén a fókuszunk elsősorban az, hogy finomítsuk és fejlesszük azt a csomagot, amely 2014-ben a rendelkezésünkre állt.”



„Várjuk, hogy építhessünk arra, amit 2014-ben megtanultunk a VJM07-ről. Megértettük az autó erősségeit és gyengéseit, és célunk az, hogy építsünk az elsőre, valamit kijavítsuk a másodikat. Ez volt a cél a VJM08 létrehozása folyamán.”

Annak ellenére, hogy nem terveztek teljesen új autót, a Force India egyedüli csapatként mégsem viszi el konstrukcióját a február 1-jén kezdődő jerezi tesztre. Green egy korábbi nyilatkozatában elárulta, a Toyota kölni szélcsatornáját, amelynek bérlésére nagy előrelépésként tekint az istálló, csupán néhány napja kezdték használni, így a tervezett munkálatokat még nem sikerült befejezni. A VJM08, amelynek festését az elsők között mutatták be, így csupán utolsóként gördül pályára a barcelonai teszten, február 19-én.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: